Baumgartner szerint a Ferrarinál van az előny - F1VILÁG.HU

Baumgartner szerint a Ferrarinál van az előny

HIRDETÉS

Hazánk első és eddigi egyetlen Forma-1-es versenyzője, Baumgartner Zsolt úgy gondolja, hogy visszaáll a téli rend, és a Ferrari már a hétvégi Maláj Nagydíjon visszaveszi vezető pozícióját, miután nagyot botlott Melbourne-ben. Interjú.

Hazánk első és eddigi egyetlen Forma-1-es versenyzője, Baumgartner Zsolt úgy gondolja, hogy visszaáll a téli rend, és a Ferrari már a hétvégi Maláj Nagydíjon visszaveszi vezető pozícióját, miután nagyot botlott Melbourne-ben. Interjú.

Mit szóltál a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjhoz?

Úgy gondolom, hogy meglepetést hozott az első verseny a különböző módosításokkal, de nem tükrözte a reális erőviszonyokat. Az információim alapján, illetve amiket addig hallottam, továbbra is erősebbnek várom az idei évben a Ferrarit, mint a McLarent.

A Renault-nak idén is nehéz szezonja lesz. Nekem úgy tűnik, ahogy a tavalyi évhez hasonlóan, egy gyenge szezonkezdés után az év végére fel fognak tudni jönni, de kimagasló eredményt nem várok tőlük.

A Honda sokat javult, nagyon erős a mérnöki gárda, Alexander Wurz személyében pedig egy igen jó tesztpilótát igazoltak, ami szintén sokat segíthet nekik majd az idei évben.

A Force India jobb lehet, mint az Aguri, és megkockáztatom, hogy Fisichellával akár még a Toro Rossóval is felvehetik majd a versenyt.

Mit vársz a következő futamtól, a Maláj Nagydíjtól?

Szerintem a Ferrari – ha nem lesz problémája – hozhatja azokat az eredményeket, mint a tesztek során, ahol verte a mezőnyt. Úgy gondolom, hogy ez egy első versenyes botlás volt. Viszont, ha a McLaren folyamatosan ilyen pályán halad, akkor egy komoly fej-fej melletti harc alakulhat ki az élen.

Azonban a szezon előtti előnye a Ferrarinak sokkal jobban megvan, mint más csapatoknak, tehát nekik sikerült a legjobban a téli felkészülés. A BMW-t is rettentően erősnek tartom, különösen Heidfeldet, aki nagyon tapasztalt, bár Kubica néha gyorsabb tud lenni nála, de hosszú távon a német egyenletesebben hozhatja a jó eredményeket.

Mikor lehet meg a BMW első győzelme?

Hirdetés

Talán már Bahreinben. Esetleg az európai futamok kezdetén, ám ha a Ferrari ott lesz, akkor nehezebb lesz az első helyek egyikén végezni. Ahhoz, hogy ilyen jól szerepeltek [BMW] az első futamon, az kellett, hogy az élmenők közül többen kiessenek. A Williamsben is van még potenciál, főleg Rosbergben. Ha a grove-i bázisú csapatnak sikerül év közben is tartania ezt a szintet és tudnak fejlődni, akkor az első hatba is bekerülhetnek, ami azért hatalmas szó egy privát csapattól.


Alonso egy év kihagyás után ismét visszatért a gyengélkedő Renault-hoz, és már első versenyén kiválóan szerepelt. Mit vársz tőle?

Nem feltétlenül Alonsón fog múlni a siker, inkább a csapaton, hogy mennyire tudják továbbfejleszteni az R28-as modellt. Ha az autó gyors lesz, akkor Alonso biztosan ki fogja autózni belőle a maximumot. Nagyon sok múlik a csapat hozzáállásán, mennyi pénzt áldoznak a fejlesztésekre az idei évben, milyen szakembereket sikerül megtartaniuk, nem megtartaniuk, ez fogja meghatározni, hol fognak végezni a 2008-as idényben. Per pillanat nem úgy tűnik, hogy könnyű lesz számukra az idei év. Tavaly volt arról szó, hogy visszaülnek a 2006-os autóba, de aztán feljavult a kocsi, ez pont a nyári időszakban, a Magyar Nagydíj környékén merült fel, komolyan gondolkodtak azon, hogy visszatérnek a régi versenyautóhoz.

A tavalyi évben hatalmas csata alakult ki a kétszeres világelső és az újonc, Hamilton között. Te kit tartasz jobb versenyzőnek?

Alonsót ismerem közelről, jobban láttam a versenyzését. De úgy gondolom, hogy Hamilton nagyon gyors, ám kevésbé rutinos. Még rutint kell szereznie, és akkor sokkal jobb eredményt tud majd elérni, mint tavaly, akár a világbajnokságot is megnyerheti.

Kit tartasz a jelenlegi mezőnyből a legjobb versenyzőnek?

Hamilton mindenképpen benne van. Rosberget is nagyon gyorsnak és jónak tartom, míg Kubicáról sem szabad megfeledkezni. Ezek a srácok, akiknek még nincs nagy tapasztalatuk, gyorsak tudnak lenni, de az érettség meglátszik minden versenyzőn: ki hány éves, ki mennyit töltött el nagyobb szériákban. A nagy öregek – például Webber –, jobban bírják hosszú távon, mint az újoncok.

A kémügy kapcsán sokan azt gondolják, hogy a McLarennek át kellett adnia az egyéni bajnoki címet a Ferrarinak, ennek tudható be Hamilton és csapata két hatalmas amatőr hibája az utolsó futamokon. Erről mi a véleményed?

Ez szerintem nem teljesen van így. Az egyéni bajnoki cím elvesztése abszolút Hamiltonnak volt köszönhető. Én nem tartom ezért a Ferrarit bűnösnek, vagy a többieket. Az egyre erősödő hatalmas nyomás és terhelés kevésbé fogott Raikkönenen, mint Hamiltonon, és akár Alonsón, tehát pont ez az, amiért azt mondtam, hogy Hamilton még rutintalan, de lehet, hogy ez idén már nem lesz így.


Az idei évtől betiltották a vezetést segítő elektronikai rendszereket a Forma-1-ben. Ez mennyiben nehezíti meg a versenyzők dolgát a hétvégéken?

Szerintem csak minimális hatása van ennek a versenyzésre, ugyanis a téli tesztek során mindenki hozzászokhatott a rendszer hiányához, és nem gondolom, hogy ez különösebben megzavarta volna a versenyzőket.

Talán olyan éles helyzetben, esetleg versenyszituációban, mikor majd kigyorsításnál egymás mellé kerül két versenyző, akkor elképzelhető, hogy valaki rutinból, vagy tudat alatti berögződött hiba miatt ezt figyelmen kívül hagyja, de ezt lehet kontrollálni.

Alacsony sebességeknél lesz ennek jelentősége, például Monacóban majd megláthatjuk, hogy egy-ketten biztosan nekiteszik a szalagkorlátnak az autó farát. Azonban százas tempó felett ez már nem jelenthet problémát.

A kigyorsítások alkalmával érződhet a vezetést segítő elektronika hiánya, hiszen a versenyzők nem tudnak olyan jól kilőni, mint a kipörgésgátlóval, mert ott a motor, meg a vezérlés lett megszakítva azokban a pillanatokban, mikor megcsúszott a kerék.

Azonban összességében azt gondolom, hogy ehhez már régen hozzászoktak a versenyzők, így nem lesz kihatással a versenyzésre az idei évben.

Az ember azt gondolta volna, hogy a kipörgésgátló kiiktatásával hatalmas füst lesz a rajtnál, mert lehetetlen úgy elindítani egy 800 lóerő körüli versenygépet, hogy ne pörögjenek ki a hajtott kerekek, ráadásul még jó is legyen a kigyorsítás. Nem gondolod, hogy van ebbe valami turpisság? Esetleg rejtett segítség?

Fordulatszám szabályzás, valamilyen leszabályozás lehet. Ha egy bizonyos fordulatszám fölé megy a motor, akkor nem kizárt, hogy a szabályok keretein belül a mérnökök kitaláltak egy olyan eszközt, ami működik, és legális. Ezt el tudom képzelni, de nem tudom megerősíteni, míg nem győződöm meg erről személyesen. Majd beszélek a mérnökeimmel, akikkel együtt dolgoztam, de úgy gondolom, hogy a kipörgésgátlónak nem lesz különösebb hatása, talán az esőben, mert ott egy nagyobb tempónál is probléma lehet.

Azt is el tudom egyébként képzelni, hogy azon változtattak, ami eddig is szabályos volt, hogy a gázpedál reakcióján tompítottak, értem ezalatt azt, hogy padlógázra sokkal érzékenyebben reagált azelőtt az autó, így lehet most sokkal fokozatosabban nyitja ki a beömlő nyílásokat az elektronika, ez is lehet agy kis segítség. Tehát nem egyből érkezik meg a 600-800 lóerő, hanem csak egy bizonyos sebesség fölött nyit ki teljesen.

Azért vannak lehetőségek és ezt nyilván ki is használják a csapatok.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!