Azt követően, hogy az elmúlt egy évet menedzser nélkül teljesítette a Forma-1-ben, Lewis Hamilton megerősítette, hogy Simon Fuller cége, a méltán híres XIX Management csapat fogja egyengetni versenyzői pályafutását a jövőben.
A McLaren brit pilótája a 2010-es bajnokság végén jelentette be, hogy édesapjával, Anthony Hamiltonnal közösen úgy döntöttek, hogy nem folytatják üzleti együttműködésüket.
Az egykori világbajnok azóta egymaga, illetve csapat segítségével menedzselte ügyeit, de végig tisztában volt azzal, hogy ez nem mehet sokáig. Hamilton végül hétfőn jelentette be, hogy megegyezett azzal a menedzsment csapattal, amely David Beckham és Andy Murray pályafutását is egyengeti.
„Fontos volt, hogy ne kapkodjam el a döntést, mert ez komoly kihatással lesz a jövőmre, és nem lett volna bölcs dolog, ha egy hirtelen elhatározás miatt rossz útra tévedek, mert az megpecsételhette volna a pályafutásomat” – mondta Hamilton.
„Az elmúlt hónapokban több érdeklődő céggel is kapcsolatban álltam, azonban úgy éreztem, hogy Simon Fuller és csapata, az XIX Entertainment nem csak segíteni akar abban, hogy egy még jobb versenyző váljon belőlem, hanem osztja hosszú távú ambícióimat. Már nagyon várom, hogy megkezdhessük a közös munkát.”
Hamilton édesapja, aki továbbra is egy versenyzői akadémia felállítását tervezi, így folytatta: „Ez egy remek hír Lewis és Simon számára. Lewis nagyon okosan kihasználta az idejét arra, hogy megtalálja a megfelelő személyt, aki egyengeti karrierjét és vigyáz rá a jövőben.”
„Évekkel ezelőtt találkoztam Simonnal, és már akkor a listám élén állt, mint lehetséges utódom. Boldog vagyok, hogy két évvel később Lewis saját maga is megtalálta ezt a szakembert, és saját döntése volt, hogy együttműködésre lépjen vele.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(5 komment)Ez a te velemenyed es eleg amatot.Nem reg nezhetsz F!et.De ne is menjunk bele effele vitakba...
http://www.sportforum.hu/?page=cikkek&katid=249&subkat=250&newsid=131635
@mukiwa: egy sz*rt. Öt olyan pilótát tudok mondani legalább, akit szívesebben venne meg a ferrari is meg a red bull is, és bármikor lenyomja Hamiltont.. Nem kell olyan, aki legyalázza a gumikat, és mindig elront valamit. Maradjon inkább a mclarennél. Webber is jobb, meg Massa is. A másik kettő meg teljes mértékben. (Vettel egy igazi tehetség.) Ha meg kell az említett két csapat közül valamelyiknek pilóta, előbb keresném fel a helyükben Hülkenberget.
Vagy ami úgy is lehetetlen: előhúzni a fiókból egy két öregharcost, mint pl Frentzen, Villeneuve, vagy esetlegesen Sato., de ezek már sz*rnak bele ebbe a baromságba.
F1Racingteam!Itt nem csak arrol van szo,hogy azert kell menedzser mert ha eligazol legyen aki intezi es nem,tenyleg nem a menedzser miatt fog nyerni.De vannak reklamok,filmek,jatekok amiben szerepelhet meg meg millio mas dolog amiert kell.Es abban is biztos lehetsz,hogy a Ferrari is es a RB is megvallna az egyik pilotajatol ha Lewis felszabadulna...
Nem a menedzser miatt nyer valaki vb-t.Az Mclarennel még szerzödése van és senki nem fog annyit fizetni vagy nem tud annyit mint amennyit az McLaren elkérhetne Hamiltonért.Talán a Ferrari vagy a Red Bull de egyiket sem kedveli annyira hogy hozzájuk menjen.Még.Persze ez változhat de szerintem a Ferrarihoz nem megy a Red Bull meg foglalt egy idejig.
szerintem ha már tavaly is ő lett vna, akk hamiltn nyerte volna a VBt