Befejezi autóversenyzői pályafutását Susie Wolff

Befejezi autóversenyzői pályafutását Susie Wolff – jelentette be a Williams Forma-1-es csapata, ahol a pilótanő az elmúlt években tesztversenyzőként tevékenykedett.


Befejezi autóversenyzői pályafutását Susie Wolff – jelentette be a Williams Forma-1-es csapata, ahol a pilótanő az elmúlt években tesztversenyzőként tevékenykedett.

A grove-i gárda 2012 áprilisában nevezte ki fejlesztőversenyzőnek Wolffot, idén pedig a csapat hivatalos tesztpilótája lett.

Az elmúlt években végzett munkájával nagyban hozzájárult a Williams FW35-ös, FW36-os és FW37-es versenyautóinak fejlesztéséhez – nemcsak a szimulátorban, de a versenypályán is számos alkalommal tesztlehetőséget kapott.

A 2014-es Brit Nagydíjon, valamint Németországban az első szabadedzéseken is vezethette az FW36-ost, így két évtized után ő lett az első nő, aki újra versenyhétvégén szerepelhetett.

„Szeretnék köszönetet mondani a Williamsnek azokért a lehetőségekért, amiket az évek során kaptam tőlük” – mondta Susie Wolff.

„Ezeknek hála sikerült elérnem álmom, és Forma-1-es autót vezethettem. Nagyszerű volt együtt dolgozni a csapat minden egyes tagjával, és hálás vagyok mindenkinek, hogy részese lehettem ennek az utazásnak.”

„Most lezárul egy fejezet számomra, de izgatottan várom már az új kihívásokat.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!