A Ferrari vezetőségének meg kell jelennie a Német Nagydíj sportfelügyelői előtt, miután „felmerült a gyanú”, hogy a szabályok által tiltott csapatutasítást alkalmaztak, mikor burkoltan arra utasították Felipe Massát, hogy adja át Fernando Alonsónak a győzelmet.
Annak ellenére, hogy Massa vezetett a verseny javarészében, miután egy fantasztikus rajtot követően, a harmadik helyről felugrott az elsőre, a Ferrari vezetése tizenhét körrel a futam vége előtt rászólt a fülére, hogy engedje el a mögötte gyorsabban haladó csapattársát.
„Fernando gyorsabb nálad. Meg tudod erősíteni, hogy vetted az üzenetet?” – mondta a brazilnak versenymérnöke, Rob Smedley, célozva ezzel arra, hogy cseréljen helyet csapattársával, aki előkelőbb helyen áll a bajnokságban.
Massa ezt meg is tette, a visszafordítóból való kigyorsítást „elrontotta”, így Alonso elment mellette, és megnyerte idei második versenyét.
Az FIA sportfelügyelői – részben a média és a rivális csapatok felháborodása miatt – a futam után beidézték a Ferrari csapatmenedzserét, és csapatfőnökét, hogy adjanak magyarázatot a történtekre.
Hogy mi lesz az ügy végkimenetele, még ma megtudhatjuk.
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(20 komment)@szekely46: Sosem kedveltem a "kis spanyolt", de mit csináljak, ha Ő ül a Ferráriban most.... de hogy minden ferrari fan gyökér lenne.. arra csak azt tudom mondani, h hasonló a véleményem a te szaros istálódról meg a rabszolgátokról! Bke :D
@balintf1: Csapatutasítás tutira nem...
Figyu székely! ez akkor is igazságtalan! Hamilton irányváltoztatása és boxban előzése (Sanghai) ..... de semmit nem kapott érte! Az akkor mi volt??????
@rontom: köszönjük emese
@szekely46: igen nem mondták de bocsánatot kértek stb:@ baaaarmok :@ minek kellet ??? :@
@GentlManus: te jó nagy gyik vagy
Már lassan kezdtem volna szurkolni szegény ferrarinak, de ezek után talán még jobban fogom őket gyülölni, remélem minden ferrari szimpatizáns önkritikát gyakorol és egy kicsit magába száll...nekem egy osztrák futam rémlik fel mikor utolsó kör utolsó kanyar rubens elöll mögötte mocsok schumi, majd "hirtelen" helyett cserélnek.Mindezt egypár nyomatékos rádió beszélgetés hatására, ahol már majdnem kirugták rubens-t. Ez azóta szabálytalan, úgy hívják: csapatutasítás.Várom az ítéletet.
Például „Fernando gyorsabb nálad. Meg tudod erősíteni, hogy vetted az üzenetet?” erre azt kellett volna felelnie: Ha gyorsabb előzzön meg! Ez egy verseny. Nem sajnálom Massat. Puding volt.
@GentlManus: nem kap puszit elhiheted, a Ferrari sem kap semmi büntetést, mert nem mondták ki egyértelműen hogy engedje el Alonsót, és erről nem is Alonso tehet, ö csak versenyzett, Massa az aki lelassított, tehát ha valaki hibáztatható ebben az Massa. Ha lettek volna tökei akkor megnyeri a futamot, és szarik arra h ki a gyorsabb. Egyébként mindig az a leggyorsabb aki a futamot nyeri.
@szekely46: fogadjunk ha hamilton tette volna akkor még puszit is kap
@Borrower: És igen.. végre valaki aki a FORMA 1-et nézte!
Húha. Igazából az a legmeglepőbb az egészben, hogy akik nézik az F1-et, ne tudták volna előre, hogy ez lesz. Most hogy jött ide a McLaren? Kicsit (nagyonis) szemét ez a dolog, amit műveltek, de nekik ez volt a jobb verzió. Nem kell háborogni, pláne nem gyűlölködni!
Nem vagyok egy ferrari szimpatizáns (amióta Fernando odakerült, de elismerem a srác teljesítményét) de ez a hétvége már járt nekik. Utóbbi 2 futamon mindig rossz helyen voltak rossz időben (na azért Kubicát tényleg visszaengedhette volna, de ez már történelem).
Innen a TV meg a monitor mögül tényleg mindenki nagyon okos tud lenni, meg szarozni és lebénázni a csapatokat. Szerintem próbáld ki, aztán legyél okos, hameg fogalmad sincs, akkor maradj csöndben okosabb maradsz (balintf1 rád gondoltam).
Szép napot!
Nem értem hol itt a probléma... A Ferrari is csak 1 csapat két pilótával, akik külön meccset vívnak ugyan, de mégis egy csapatban játszanak. A csapatérdek ezt megkívánta és Massa is tudja jól hogy ez így megy mert így kell mennie. Biztos rossz lehet egy első helyet odaadni de gondolom nem rosszabb, mint pl. egy Hispániában versenyezni. Massa büszke lehet hogy egy potenciális bajnok csapatban tartozik... Különben meg nem hozott ma többet Alononsonál csak a rajtnál zavartalan volt a Spanyollal ellentétben.
Balintf1, te meg ne légy ilyen agyatlan mert az idegesíit ha valaki ennyire hülye. A McLarent akkor miért nem? Mert az a motoros utasítás valóban az volt aminek látszott, Hamiltonnak visszább kellett vegyen, mert kevésnek tünt a benyója, és csatáztak Buttonnal tudod most már? Csatáztak, nem pedig elment az egyik a másik mellett mint a golyó. Mér van az h a legtöbb Ferrari fan ilyen gyökér?
Lehet azért kellett Massára ilyen nyersen rászólni, mert verseny előtt megbeszélték a részleteket, de közben Massa meggondolta magát, és magának akarta a versenyt.?
Mivel ölébe pottyant a rajt elsőség.
szekely46, köszönjük az építő jellegű hozzászólást!
Persze GentlManus még ilyenkor a Hamilton és a McLaren a köcsög mi? Szánalmas ember vagy a hülye kis spanyoloddal együtt...
Ezt maguknak köszönhetik!:D Ilyen balf.szokat:D:D A McLarennek legalább volt annyi esze hogy burkoltan szólt a versenyzőknek. Nem ugy mint ez a domenicali hogy a verseny végén majdhogynem kinyalta Massa ....:D De amugy ugysem fog kapni semmit a csapat esteleg figyelmeztetik vagy fizetnek 1 kis pénzt.
Teljesen nyilvánvaló hogy az FIA a McLarent részesíti előnyben.. de ezt már régóta tudtuk :) Schumacher meg nem egy VB-t így nyert meg... mindenki ezt csinálná ilyen helyzetben, ilyenkor csak a szájuk jár. (lásd: Red Bull) Massa meg egy életre elásta magát sokak előtt..
eddig alonsot csak szivatta az fia most legaláb ahygja őt békén :@ köcsög fia a mclarent tolja előre a kis köcsög hamiltonnal együtt!! szánalmas banda :@
Nem azért, de a Mclarent akkor miért nem? A motoros utasítás, a szabálytalanságok sora.... Teljesen elfogult lett az FIA A Mclarenek mellett.....(régen ez nem így volt)