Bejelentették Räikkönen új autójának nevét - F1VILÁG.HU

Bejelentették Räikkönen új autójának nevét

HIRDETÉS

A Lotus F1 istálló a hétvégén bejelentette, hogy idei versenygépe hivatalos neve E20 lesz, ami arra utal, hogy ez lesz a 20. F1-es karosszéria, melyet a csapat enstone-i bázisán terveztek.


A Lotus F1 istálló a hétvégén bejelentette, hogy idei versenygépe hivatalos neve E20 lesz, ami arra utal, hogy ez lesz a 20. F1-es karosszéria, melyet a csapat enstone-i bázisán terveztek.

A brit színeket képviselő alakulat, amely az elmúlt években Renault néven versenyzett a királykategóriában, február 5-én, két nappal az első téli teszt kezdete előtt mutatja be új autóját megújuló weboldalán.

„Az új autó névválasztásakor nyomatékosítani szerettük volna Enstone jelentőségét, és az egész gyár valamint az ott fáradhatatlanul dolgozó szakemberek szerepét, akik mindent megtesznek azért, hogy a lehető legjobb autót alkossák meg” – mondta Eric Boullier csapatfőnök.

„Bízunk abban, hogy ez lesz a helyzet az E20 esetében is, és már alig várjuk, hogy lerántsuk a leplet az új modellről, és azt a pályán is láthassuk az első téli teszten Jerezben.”

„Több technikai változás van a tavalyi évhez képest és izgatottan várjuk, hogy rajthoz álljunk új versenyzőinkkel, akik remélhetőleg kihozzák majd a maximumot az E20-ból a 20 versenyből álló bajnokságban.”

„Idén lesz a csapat 500. nagydíja is, amit különösen várunk.”

A Lotus a Kimi Raikkönen Romain Grosjean párossal vág neki az idei szezonnak a Forma-1-ben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!