Fotó: Williams F1
HírekKiemelt

Bemutatta 2018-as versenyautóját a Williams!

Bemutatta 2018-as Forma-1-es autóját a Williams csapata – az FW41-es modellel Lance Stroll és Szergej Szirotkin szállhat harcba idén.

A brit istálló 2017-ben az 5. helyen zárt a konstruktőri pontversenyben, és akárcsak az elmúlt években, idén is a Mercedes motorjait használják a száguldó cirkuszban.

A Williams 2018-ban egy nagyon fiatal versenyzőpárossal vág neki a küzdelmeknek, hiszen Felipe Massa a tavalyi szezont követően befejezte F1-es pályafutását, helyét pedig Szergej Szirotkin vette át, így ő lesz Lance Stroll csapattársa az előttünk álló idényben.

A csapatnál tartalék- és fejlesztőversenyzőként ott lesz idén Robert Kubica is, aki már az előszezoni teszteken, illetve szezon közben néhány szabadedzésen – Spanyolországban és Ausztriában biztosan –  is lehetőséget kap majd. A lengyel versenyző komoly szerephez jut az FW41-es modell fejlesztésében.

Kapcsolódó cikkek:

A most bemutatott új versenyautó már első ránézésre is jelentősen eltér a csapat tavalyi modelljétől, hiszen ez már egy az egyben a tavaly kinevezett technikai igazgató, Paddy Lowe kezei alatt készült. A munkához természetesen nagyban hozzájárult Dirk de Beer vezető aerodinamikus, valamint Ed Wood főtervező is.

„Az autón rengeteg újdonság van, de természetesen ezek többsége nem olyan szembetűni. Viszont a csapat egy teljesen más aerodinamikai koncepciót követ, mely lehetővé tette számunkra, hogy jelentős fejlődést érjünk el az aerodinamikai teljesítményt tekintve” – mondta Paddy Lowe.

„Az összes Forma-1-es autó egyfajta evolúciónak tekinthető, de az FW41-es számos olyan irányvonallal szakít, melyeket a csapat követett a múltban. Nagyon bízunk abban, hogy ezzel az autóval sikerül jobb teljesítményt nyújtanunk majd 2017-hez képest.”

Az FW41-esre természetesen felkerült a ’Halo’ is, mely a 2018-as Forma-1-es szezonban már kötelezően használandó lesz.


Fotók a Williams autóbemutatójáról

Videók a Williams 2018-as autójáról

Szólj hozzá!