Gerhard Berger szerint Sebastian Vettel legnagyobb hibája, hogy alábecsüli csapattársa, Mark Webber képességeit, és részben ennek is köszönheti, hogy jelenleg az ausztrál mögött áll, aki bajnoki éllovasként kezdhette meg a négyhetes nyári szünetet.
„Hihetetlenül érett” – mondta az egykori versenyző Vettelről az Auto Motor und Sportnak.
„Való igaz, hogy még mindig vét hibákat, azonban ezt a tapasztalatlansága számlájára írom. A legnagyobb problémája viszont az, hogy alábecsüli (Mark) Webbert.”
Berger azt is elmondta, hogy számára Nico Rosberg – aki az idei évben szinte kivétel nélkül megverte hétszeres világbajnok csapattársát, a nagy visszatérő Michael Schumachert – legalább olyan tehetséges, mint Vettel.
„Számomra Nico egy szinten van Vettellel” – magyarázta. „Már csak egy megfelelő autóra van szüksége, hogy elkezdjen versenyeket nyerni. Az idei évben megmutatta, hogy nagyon kevés hibát vét, megfelelően használja a beállításait, és legtöbbször Schumacher előtt végez.”
„Ha Rosberg és Vettel egy csapatnak versenyezne, és ugyanabban az autóban ülne, akkor nem is tudnám, hogy kire tegyem a pénzem.”
Az egykori futamgyőztes a Force India német versenyzőjét, Adrian Sutilt is dicsérte, aki remek munkát végzett eddig az idei évben.
„Tavaly csak nevettem rajta. Soha nem gondoltam, hogy ennyi potenciál van benne. Fantasztikus a sebessége, és drasztikusan lecsökkentek a hibái. Számomra ő és Rosberg az idei szezon meglepetése” – tette hozzá Berger.
Olvasóink ajánlatai:






