Betiltják a Mercedes találmányát - F1VILÁG.HU

Betiltják a Mercedes találmányát

HIRDETÉS

Jövőre már nem használhatják a Forma-1 csapatai a Mercedes által kitalált, a bokszutcában csak szuper DRS-ként emlegetett rendszert – értesült az Autosport című brit szaklap. A Mercedes tiltakozik.


Jövőre már nem használhatják a Forma-1 csapatai a Mercedes által kitalált, a bokszutcában csak szuper DRS-ként emlegetett rendszert – értesült az Autosport című brit szaklap. A Mercedes tiltakozik.

A trükkös újítást már az előszezoni teszteken pályára vitte a brackley-i gárda, és bár az évad első versenyein több csapat – élükön a Lotusszal – tiltakozott annak használata ellen, a Nemzetközi Automobil Szövetség mindvégig legálisnak tartotta a rendszert.

A Mercedes W03-as versenyautójának hátsó terelőszárnyának véglapjain két lyukat alakítottak ki a mérnökök, melyek a DRS nyitott állásakor levegőt áramoltatnak vissza az első szárnyra: ennek köszönhetően nő az aerodinamikai leszorítóerő a kanyarok kijáratánál, az egyenesekben pedig nagyobb végsebesség érhető el.

A Német Nagydíjon a Lotus pályára vitte saját fejlesztésű dupla DRS-ét, az Autosport azonban úgy értesült, a Technikai Munkacsoport ülésén a Forma-1 csapatai megállapodtak abban, jövőre változnak a szabályok, így nem lesz használható a rendszer a 2013-as bajnokság során.

A brit lap szerint a Mercedes érthető módon a tiltás ellen van, ám mivel a csapatok többsége támogatja a szabályváltoztatást, 2013-ban egyetlen istálló sem használhatja az innovatív találmányt.

Az erre vonatkozó szabályváltozást a Motorsport Világtanács (WMSC) hagyja majd jóvá az év későbbi felében.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!