Binotto: Ha tökéletesen dolgozunk, ütőképesek leszünk Japánban

GP RUSSIA F1/2019 -  VENERDÌ 27/09/2019
credit: @Scuderia Ferrari Press Office Charles Leclerc
Fotó: Scuderia Ferrari
A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Mattia Binotto úgy véli, ha tökéletesen dolgoznak, ugyanolyan versenyképesek lehetnek a hétvégi Japán Nagydíjon, mint a legutóbbi versenyhelyszíneken.

A Ferrari pazar formában vágott neki a 2019-es szezon második felének: Charles Leclerc Belgiumban és Olaszországban, Sebastian Vettel pedig Szingapúrban nyert, a csapat pedig Oroszországban is jó úton haladt a győzelem felé, végül azonban a Mercedes örülhetett.

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke azt mondja, optimistán várhatják a hétvégi, szuzukai megmérettetést, autójuk ugyanis jó eséllyel Japánban is versenyképes lesz majd.

„A teljesítményünk jó volt Szocsiban, ennek köszönhető az is, hogy sorozatban negyedszer sikerült rajtelsőséget szereznünk. Viszont tudjuk, hogy ahhoz, hogy Japánban is elöl legyünk, a munkánk minden aspektusát tökéletesen kell végeznünk” – fogalmazott az olasz szakember.

„Így állunk hozzá a szuzukai versenyhez, próbáljuk a legtöbb teljesítményt kisajtolni a csomagból. Ha ez sikerül, akkor remélhetőleg ugyanolyan versenyképesek lehetünk, mint a legutóbbi futamokon.”

„Sebastian és Charles is imádja ezt a pályát. Több dolog miatt is különleges ez a helyszín: az egymást követő kanyarok miatt az első szektorban, és a hihetetlen rajongói fogadatás miatt egész hétvégén.”

„Reméljük, hogy egy igazán izgalmas versenyhétvégét izgulhatnak végig!”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!