Verstappen vs. Ocon

Bottas: A Pirelli hallgat a csapatokra

A Williams istálló ifjú versenyzője, Valtteri Bottas úgy véli, a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli továbbra is nagyon odafigyel arra, milyen visszajelzéseket adnak abroncsairól a csapatok.


A Williams istálló ifjú versenyzője, Valtteri Bottas úgy véli, a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli továbbra is nagyon odafigyel arra, milyen visszajelzéseket adnak abroncsairól a csapatok.

Az idei gumikeverékeket az elmúlt négy versenyhétvége során rengeteg kritika érte – a bajnoki címvédő Red Bull például drasztikus változtatásokat követel, a csapat állítása szerint ugyanis jelenleg túl komoly szerep hárul az abroncsokra a száguldó cirkuszban.

A Pirelli ennek ellenére csupán kis mértékben változtat: a kemény keverék összetételén módosít Barcelonára, hogy az szélesebb tartományban legyen képes működni.

Bottas szerint azonban a Pirelli továbbra is mindent megtesz azért, hogy jól kiszolgálja a csapatokat.

„Kínában kizárólag a saját versenyemre összpontosítottam, mert tudtam, hogy más stratégián vagyok, és nem volt értelme pozíciókért harcolni. Olykor jobb, ha nem megyünk bele küzdelmekbe ezekkel a gumikkal – ez persze nem túl jó” – mondta a finn. „De azt gondolom, a Pirelli hallgat a csapatokra, és ennek megfelelően reagál.”

„Már Bahreinben eldöntötték, hogy újabb keveréket kapunk, és ez megismétlődhet a jövőben.”

 

Kapcsolódó cikkek

Rosberg: Bottas világbajnok lehet idén

Nico Rosberg úgy gondolja, Valtteri Bottas világbajnok lehet idén, amennyiben mentálisan erős tud maradni a 2019-es F1-es szezon hátralévő részében is.

Bottas figyelmen kívül hagyta a Mercedes-főnök tiltását

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff elárulta, Valtteri Bottas és versenymérnöke szófogadatlan volt a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon, kifejezett utasítása ellenére ugyanis a finn versenyző ráment a leggyorsabb körért járó extra pontra a futam végén.

Bottas: Életem versenye!

Valtteri Bottas, a Mercedes pilótája maga sem hitte el, hogy milyen teljesítményt nyújtott a győzelemig vezető úton az F1-es Ausztrál Nagydíjon.

Friss hírek