Bottas állítja, a kuplung miatt bukta el a győzelmet

Fotó: Pirelli
Fotó: Pirelli
„Furcsán” viselkedett versenyautójának kuplungja a rajtnál, ezért maradt alul Lewis Hamiltonnal szemben a vasárnapi Spanyol Nagydíjon Valtteri Bottas – ezt ő maga mondta a barcelonai verseny leintését követően.

A finn pilóta a pole pozícióból várhatta a piros lámpák kialvását a katalán fővárosban, ám az első helyet már rögtön a rajt után elveszítette csapattársával szemben.

„Elég szoros volt, de a rajtnál veszítettem el” – mondta Bottas a leintést követően.

„Elég furcsán viselkedett a kuplung: harapott, aztán kiengedett, harapott, majd kiengedett… Soha nem éreztem még ilyet korábban. itt veszítettem el. Nagyon dühítő. Bele tudok nézni a tükörbe és azt mondhatom, nem az én hibám.”

Bottas azt mondja, bár csalódott, a Mercedes szempontjából mindenképp pozitív hétvégén vannak túl, hiszen sorozatban ötödik kettős győzelmüket szerezték.

„Viszont szeretném kideríteni, miért volt ennyire rossz a rajt, és miért történt az incidens.”

Hamilton győzelme miatt Bottas az összetett pontversenyben is a második helyre csúszott.

 

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek