Bottas autóba ülhet jövő héten - F1VILÁG.HU

Bottas autóba ülhet jövő héten

HIRDETÉS

A jövő héten megrendezésre kerülő barcelonai tesztsorozaton először vezetheti a Williams istálló 2012-es versenyautóját a gárda teszt –és tartalékversenyzője, Valtteri Bottas.


A jövő héten megrendezésre kerülő barcelonai tesztsorozaton először vezetheti a Williams istálló 2012-es versenyautóját a gárda teszt –és tartalékversenyzője, Valtteri Bottas.

A finn tehetség a tervek szerint a következő idényben 15 pénteki szabadedzésen is részt vehet majd, így természetesen nem árt, ha minél előbb megismerkedik az FW34-es modellel.

A grove-i gárda erre már jövő szerdán lehetőséget kap, hiszen az előszezon második kollektív tesztjén ő is autóba pattanhat. A négynapos tesztsorozat első napján egyébként Bruno Senna, míg az utolsó kettőn Pastor Maldonado folytathatja a Jerezben megkezdett munkát.

A Williams alakulata csütörtök este sajtóközleményben adott tájékoztatást a március 1-jén kezdődő utolsó tesztsorozat programjáról: itt az első tesztnapon Maldonado ülhet majd autóba, míg a második és harmadik napon megosztja a munkát újdonsült csapattársával, Bruno Sennával.

A téli felkészülés utolsó tesztnapján pedig a brazil versenyző körözhet majd Barcelonában.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!