Bottas: Az egykörös tempónk még kérdéses - F1VILÁG.HU

Bottas: Az egykörös tempónk még kérdéses

HIRDETÉS
Fotó: Mercedes

Egyelőre nagy a kérdőjel a Mercedes új versenyautójának egykörös teljesítménye kapcsán, az F1-es csapatnál viszont nem érezték szükségét annak, hogy választ kapjanak az ezzel kapcsolatos kérdésekre az előszezoni teszteken.

Minderről a csapat fiatal versenyzője, Valtteri Bottas beszélt a minap egy interjúban, miután ő és csapattársa, Lewis Hamilton sem tudta megközelíteni a Ferrarik legjobb köridejeit a barcelonai teszteken.

A versenyszimulációkat tekintve viszont úgy tűnik, a Mercedes továbbra is riválisai előtt jár, így a címvédő gárda optimistán utazhat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra.

„A hosszú etapok és a versenyszimulációk igazán pozitívak voltak” – mondta Bottas.

„Azt persze nem gondoljuk, hogy 1 másodperccel a többiek előtt járunk, nem ez a helyzet. De pozitív eredménnyel zárultak.”

„Jó, hogy sikerült futni néhány versenyszimulációt, és rá tudtam érezni a gumikra, illetve az autóra a hosszabb etapokon. Így több idő van kipróbálni dolgokat az autón. Lewis is ugyanezt csinálta.”

„Ami minket illeti, az egykörös nyers tempó még kérdőjel, de gyanítom, pár hét múlva ez is kiderül.”

Bottas azt mondja, a Mercedes „nem érezte szükségét” annak, hogy kiautózza magából a maximumot a teszteken, és biztos benne, a W09-es jól teljesít majd az időmérőkön.

„Tudjuk, hogyha minden stimmel, és az időmérős beállítások jók, akkor kiderül, milyen gyors is az autónk. A teszteken igyekeztünk annyit tanulni, amennyit csak lehet, próbáltunk következetesen körözni a különféle beállításokkal, hogy lássuk a különbséget. És magunkra fókuszáltunk, nem pedig az eredménytáblára.”

Hirdetés

„Az autónk kétségkívül jobb. Persze óvatosnak kell lennünk, mert az aszfalt miatt gyorsabb lett a pálya, és emiatt úgy tűnhet, jobban tapad a versenygép. De azt érzem, hogy az egyensúlyt, illetve a kezelhetőséget tekintve nem mentünk rossz irányba.”

„Sikerült bizonyos javulásokat elérnünk, és jobban összeállt az egyensúly. Hogy a vezetési stílusom miatt van-e, vagy mert egyszerűen jobban fekszik nekem, nem tudom. De rajtam múlik, hogy alkalmazkodom-e az autóhoz. És kezdésnek egyelőre nem rossz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!