Bottas az élen, Hamilton ellen vizsgálat indult! - F1VILÁG.HU

Bottas az élen, Hamilton ellen vizsgálat indult!

HIRDETÉS
Tovább folytatta magabiztos szereplését a Francia Nagydíj második szabadedzésén is a Mercedes Forma-1-es csapata. Ezúttal Valtteri Bottas volt a leggyorsabb, megelőzve Lewis Hamiltont, valamint a két Ferrarit.
Fotó: Mercedes

Az időjárásra ezúttal sem lehetett panasz Le Castellet-ben: a mezőny 24°C-os levegő és 50°C körüli aszfalt fogadta péntek délután. Feltehetőleg utóbbi nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a versenyzők szinte kivétel nélkül rengeteget panaszkodtak a gumik gyors elhasználódására.

Az abroncsok viselkedése pedig számos kicsúszást, megpördülést eredményezett: ez alól a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton sem volt kivétel, aki a tréning során ugyancsak bemutatott egy látványos piruettet. A brit versenyző ráadásul bajba is kerülhet emiatt, megpördülését követően ugyanis veszélyes módon tért vissza a pályára Max Verstappen elé, a versenybírók pedig már jelezték is, kivizsgálják az ügyet. Hamilton autója ráadásul kissé megsínylette a megpördülést, így sok időt volt kénytelen a bokszban tölteni később.

Az edzésen végül a listavezető 4 tizedmásodperces hátránnyal csak 2. lett, a leggyorsabb ugyanis a másik Mercedesszel köröző Valtteri Bottas volt a délutáni tréningen. A finn versenyző 1 perc 30,937 másodperces idővel végzett az élen.

A két Mercedest a két Ferrari követte – a maranellóiak tovább folytatták az új fejlesztések – köztük az új első szárny és padlólemez – kiértékelését. Charles Leclerc lett végül a 3. délután, Sebastian Vettel pedig 7 tizedes lemaradással 4.

Fotó: Scuderia Ferrari

A McLarenek ezúttal is remekeltek: Lando Norris az 5. legjobb időt autózta, míg Carlos Sainz 7. lett. Kettejük között Max Verstappen végzett a Red Bull-lal, míg az energiaital-gyárosok másik versenygépét terelgető Pierre Gasly 8. lett.

A délutáni edzésre feljavultak az Alfa Romeók: Kimi Räikkönen ezúttal a top 10-ben tudott zárni – 9. lett –, Antonio Giovinazzi pedig a 11. pozícióban fejezte be a gyakorlást.

Fotó: Alfa Romeo Racing

A hazai versenyére készülő Renault ezúttal nem villogott: Daniel Ricciardo 2 másodperces lemaradással a 12. pozícióban zárt, Nico Hülkenberg pedig csak 14. lett.

De sem a Toro Rosso, sem a Racing Point versenyzői nem remekeltek, a mezőny végén pedig szokás szerint a Williamsek zártak: George Russell 19., Robert Kubica 20. lett.

Hirdetés

A versenyhétvége programja szombaton délben folytatódik a 3. szabadedzéssel, az időmérőt pedig 15 órától tartják Franciaországban.

A második szabadedzés végeredménye:

Forrás: Twitter/F1http://www.twitter.com/f1

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!