Bottas azt mondja, szombatra tovább gyorsul majd

A harmadik helyen zárta az Ausztrál Nagydíj pénteki edzésnapját Valtteri Bottas, a Mercedes újonnan szerződtetett versenyzője.


A harmadik helyen zárta az Ausztrál Nagydíj pénteki edzésnapját Valtteri Bottas, a Mercedes újonnan szerződtetett versenyzője.

A finn pilóta bő fél másodperccel maradt alul csapattársával, a mindkét edzést megnyerő Lewis Hamiltonnal szemben, ám úgy érzi, a szombati időmérőre sikerül majd feljavulnia.

Bottas kifejtette, elégedett a pénteki nap alakulásával, hiszen sikerült teljesíteniük a tervezett programot.

„Barcelona után jó volt végre újra autóba ülni, és összességében jó napot zártunk” – mondta a finn tehetség.

„Van még persze tennivalónk az autó egyensúlyával, de problémák nélkül tudtuk teljesíteni a tervezett programot. Ami engem illet, határozottan úgy érzem, hogy előre tudok lépni holnap.”

„Mozgalmas este vár ránk, át kell rágnunk magunkat a gyűjtött adatokon, hogy lássuk, mely területeken fejlődhetünk. De jól sikerült a kezdés.”

„Ami a tempónkat illeti, még csak edzéseken vagyunk túl, szóval holnap derül csak ki, hogy is állunk pontosan. Ezek a gumikeverékek a megfelelő választások erre a versenyre. A lágyabb gumik nagyon jónak tűnnek.”

Az F1Világ szezonelőzetes filmje:

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!