Bottas: Ez volt az eddigi legjobb szezonom - F1VILÁG.HU

Bottas: Ez volt az eddigi legjobb szezonom

HIRDETÉS
Valtteri Bottas, a Mercedes versenyzője úgy érzi, méltóképp fejezte be a 2019-es F1-es szezont, amely az eddigi legjobb éve volt.
2019 United States Grand Prix, Sunday - LAT Images Lewis Hamilton Valtteri Bottas Mercedes

Bottasnak meglehetősen nehezen indult a hétvégéje Abu Dhabiban: már úgy vágott neki a hétvégének, hogy tudta, motorcsere miatt a mezőny végéről kell indulnia, majd a pénteki szabadedzésen összeütközött Romain Grosjeannal, a Haas pilótájával, ráadásul betegséggel is küszködött a hétvégén. Az időmérőn tehát hiába szerezte meg a második helyet, az utolsó rajtkockát kellett elfoglalnia vasárnap. 

Bottas innen indulva egészen a 4. helyig küzdötte fel magát, a futam végén pedig már Charles Leclerckel küzdött a dobogós helyezésért. 

„Ez egy szép befejezése volt a szezonnak” – nyilatkozta a finn pilóta. 

„Ez egy jó verseny volt, és jót szórakoztam, amikor előzgettem a többieket. Nem gondolom, hogy ma többet kihozhattam volna az autóból. A vége nagyon szoros volt, de nem sikerült harcba szállnom Charlesszal a pódiumért.”

„Eleinte balszerencsém volt, mert egy ideig nem lehetett használni a DRS-t. Ez nehezítette a felzárkózásomat” – mondta Bottas. „Ennek ellenére tudtam néhány helyet javítani, és így kinyújthattam az etapomat a közepes keverékekkel, ezáltal jó pozícióba kerültem.”

Bottas tudja, hogy a következő évben miben kell javulnia, és azt is elmondta, úgy érzi, a 2019-es szezon volt az eddigi legjobb F1-es éve

„A 2019-es szezon volt az eddigi legjobb évem, és az előző évhez képest egy sokkal jobb szituációban vagyok. Már most alig várom, hogy 2020-ban újra támadhassak” – nyilatkozta. 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!