Bottas: Így nem tudtam a vb-címért küzdeni - F1VILÁG.HU

Bottas: Így nem tudtam a vb-címért küzdeni

HIRDETÉS
Fotó: Mercedes

Valtteri Bottas, a Mercedes versenyzője tudja, milyen területeken kell fejlődnie ahhoz, hogy a következő F1-es szezonban le tudja győzni Lewis Hamiltont.

Hamilton a Mexikói Nagydíjon megnyerte a 2018-as bajnokságot, míg csapattársa, Bottas jelenleg a tabella 4. helyén áll a két Ferrari mögött.

A finn pilóta egyelőre nem tudott futamot nyerni idén, habár két alkalommal is nagyon közel állt hozzá: Bakuban a futam végén, az első helyen haladva robbant szét az abroncsa, Szocsiban pedig a csapat kérte, álljon félre, és adja át helyét Hamiltonnak.

A Mercedes versenyzője úgy érzi, képes megküzdeni Hamiltonnal, de idén számos körülmény meggátolta ebben.

„Tudtam, hogy nehéz lesz legyőzni őt, de lehetséges. Ő is csak egy ember” – nyilatkozta Bottas a Motorsport-Total.com-nak.

„Az év első felében nem az én oldalamon állt a szerencse, de teljesítmény szempontjából közel álltunk egymáshoz.”

„És ezek után, amikor észrevettük, hogy már nem harcolok a bajnoki címért, akkor jöttek olyan szituációk, mint az oroszországi” – utalt Bottas arra az esetre, amikor az Orosz Nagydíjon az élen állva el kellett engednie maga mellett csapattársát.

„Így lehetetlen volt, hogy a bajnoki címért küzdjek.”

Hirdetés

Ha a bakui balszerencsés szituáció nem történik, Bottas a szezon kezdetén 4 futamból 3 alkalommal Hamilton előtt végez. Azonban a következő 15 futamból Hamilton 14-szer legyőzte csapattársát – ha eltekintünk a Szocsiban történt elengedéstől, akkor 13-szor.

Bottas tudja, hogy sok területen kell még fejlődnie ahhoz, hogy le tudja győzni csapattársát. Úgy érzi, leginkább az időmérő edzéseken volt hátrányban a brithez képest, ez pedig általában megpecsételte a versenyeit is.

„Ő időmérőn nagyon jól teljesít, és ha valaki a futamon elölről indul, akkor mindig nála van az előny” – mondta a Mercedes-versenyző. „A kvalifikáción sok a részlet, és ezeken a részleteken kell még dolgoznom.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!