Verstappen vs. Ocon

Bottas: Nem leszek Hamilton vízhordója

Fotó: Red Bull

A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas azt mondja, biztos benne, ha ő lett volna elöl a múlt hétvégi Német Nagydíjon, akkor csapattársa, Lewis Hamilton sem lendülhetett volna támadásba ellene.

A német istálló kettős győzelmet aratott a hockenheimi versenyen, a verseny végén pedig a második helyen haladó Bottast megkérték arra, ne támadja csapattársát, Hamiltont az elsőségért.

Bottas a Magyar Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, teljes mértékben megérti a csapat döntését, és nem tart attól, hogy mostantól vízhordó lesz a vb-címre pályázó Hamilton mögött.

„Hiszem, hogy továbbra is harcolhatunk egymással” – mondta a finn versenyző a Hungaroringen. „Nincs olyan jellegű terv, hogy másodhegedűs leszek.”

„Továbbra is egyenlő feltételek mellett versenyezhetünk – de persze majd meglátjuk, hogyan alakul a szezon további része, és főleg a bajnokság vége.”

„Visszatérve a hockenheimi esetre: azt gondolom, a csapat számára nehezen alakult a három egymásutáni verseny, sok pontot veszítettünk az első körökben történt balesetek miatt. Németországban párszor egymás mellé kerültünk, a csapat pedig szerette volna, ha mindkét autóval pontokat szerzünk.”

Bottas hozzátette, biztos abban, hogy a Mercedes hasonló taktikát alkalmazott volna akkor is, ha ő van elöl, nem pedig Hamilton.

„Biztos vagyok abban, hogy ugyanígy tettek volna, ha én vagyok elöl.”

 

Kapcsolódó cikkek

Simán ment a Mercedes első napja Barcelonában

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is dolgozhatott a Mercedes Forma-1-es csapatának új autójával hétfőn, Barcelonában. A két versenyző összesen 150 kört tett meg a W10-essel.

Rosberg: Hamiltonnak is vannak gyenge pontjai

Nico Rosberg, a 2016-os év F1-es világbajnoka kíváncsi, hogy ki lesz idén Lewis Hamilton kihívója, és alig várja, hogy kiderüljön, mire lesz képes Charles Leclerc a Ferrari színeiben.

Hamilton egy erősebb Vettelre számít idén

Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnoka újult energiával vág neki a 2019-es F1-es szezonnak, és reméli, hogy szoros csatákat vívhat a Ferrarival és a Red Bull-lal. 

Riportfilm: A bemutatás után pályán az új Mercedes

Bemutatta 2019-es Forma-1-es versenyautóját szerdán az elmúlt éveket végigdomináló Mercedes: a német istálló változatlan felállással, a Lewis Hamilton – Valtteri Bottas kettőssel vág neki az új bajnoki évadnak. Bemutatjuk az F1VILÁG.HU exkluzív riportfilmjét!

Friss hírek