Bottas: Nem tudtam mit tenni ellenük - F1VILÁG.HU

Bottas: Nem tudtam mit tenni ellenük

HIRDETÉS

A Williams dobogós reményekkel vágott neki az Orosz Nagydíjnak, azonban a Mercedes és Kimi Räikkönen mögött már nem fértek fel rá – pedig jól indult a verseny Bottas számára.


A Williams dobogós reményekkel vágott neki az Orosz Nagydíjnak, azonban a Mercedes és Kimi Räikkönen mögött már nem fértek fel rá – pedig jól indult a verseny Bottas számára.

Bottas a második helyről kezdte meg az Orosz Nagydíjat, majd Kimi Räikkönennel folytatott nagy csatát, ám végül azzal, hogy Hamilton a tizedik helyről indulva felzárkózott a dobogóra, ő végül lecsúszott róla.

„A verseny kezdete elég jó volt, sikerült védekeznünk néhány gyorsabb autóval szemben” – mondta Bottas. „Azt hiszem, az, hogy agresszívek voltunk az első kiállásnál, jó volt, de sajnos a gyorsabb autóknak sikerült elmenniük mellettünk, aztán a verseny végén már nem tudtam mit tenni. Mindent egybevéve a csapat remek munkát végzett a hétvégén.”

„Pozitív, hogy sok pontot szereztünk a Williams számára. Határozott fejlődés látszik, ez egy jó pálya számunkra, szóval ez segített, de tovább kell fejlődnünk. Határozottan többet szerettem volna ma, így javulnunk kell még.”

Felipe Massa csapattársa mögött, az ötödik helyen ért célba, és ugyan sajnálja, hogy számukra ma ez volt a maximum, büszke arra, hogy csapata ilyen jó munkát végzett a hétvégén.

„Azt hiszem, ez egy nagyon pozitív hétvége volt” – mondta Massa. „Jobban szerettem volna negyedikként végezni, de ez a játék része, úgyhogy elégedett vagyok az eredménnyel. Sokkal több pontot gyűjtöttünk, mint a Red Bull, és most ez a célunk. Ez egy nagyon jó hétvége volt, szóval így kell folytatnunk.”

„Azt hiszem, a csapat számára ma a negyedik és ötödik hely volt a legtöbb. Valtteri jobban kezelte a gumikat itt, míg nekem Kínában sikerült jobban. Ez így működik, de a mai nagyon jó eredmény a Williams számára.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!