Bottas: Nem vagyok hozzászokva ilyen szerencséhez - F1VILÁG.HU

Bottas: Nem vagyok hozzászokva ilyen szerencséhez

HIRDETÉS
Valtteri Bottas, a Mercedes versenyzője el sem hiszi, hogy ezúttal az ő oldalára állt a szerencse, és egy nehézkes verseny után a dobogó második fokára állhatott az F1-es Bahreini Nagydíjon.
2019 Bahrain Grand Prix, Saturday - Wolfgang Wilhelm Valtteri Bottas Mercedes

Bottas a 4. helyről rajtolt, végül pedig a 2. pozícióban ért célba azok után, hogy Charles Leclerc Ferrarijánál technikai problémák adódtak, Sebastian Vettel pedig megpördült a Lewis Hamiltonnal folytatott csata közben. 

„Nem volt tökéletes versenyünk, de a szerencse a mi oldalunkra állt” – mondta Bottas. „Az elmúlt évek balszerencséi után ezt kaptuk. Nem vagyok ilyen szerencséhez hozzászokva, de jó érzés.

A Mercedes-pilóta számára jól indult a verseny, ugyanis Hamiltont és Leclercet is megelőzte – azonban a második körben hibázott, így a Ferrari és a csapattársa is vissza tudta előzni őt. 

„A fékezésnél kockáztattam egy kicsit, ez pedig két pozícióba került” – mondta. 

A nagy szél Bottas versenyét is megnehezítette, ebből a szempontból az egyik legrosszabb futamának nevezte a bahreinit a finn pilóta. 

„Egyik körben bemész a kanyarba és jó a tapadás, a következőben ugyanott fékezel, befelé még jónak tűnik, aztán elveszíted az uralmat az autó felett. Legközelebb pedig megpróbálsz figyelni, és észreveszed, hogy túl korán fékeztél. Teljesen kiszámíthatatlan.

Bottas elmondta, a futam alatt teljesítményt veszített egy műanyag zacskó miatt is, amely az első vezetőszárnyára akadt – azt pontosan nem tudja, hogy meddig volt az autóján, a Mercedes szerint azonban a második bokszkiállás alkalmával esett le.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!