Megosztás:

Bottas: Nem volt tempóm

A látszat csal: Bottast mindkét Red Bull megelőzte a Maláj Nagydíjon, sőt, még Vettel is.
A látszat csal: Bottast mindkét Red Bull megelőzte a Maláj Nagydíjon, sőt, még Vettel is. © Red Bull Racing

Valtteri Bottas az ötödik pozícióból indult, és ötödik helyen is ért célba a Maláj Nagydíjon.

A Mercedesnek minden esélye megvolt arra, hogy újabb értékes pontokat szerezzen a Ferrarival szemben, még ha ez a szabadedzések után nem is úgy tűnt.

A pénteki nap után a Ferrarinak állt a zászló, ám Vettel már a Q1-ben kiesett technikai gondok miatt, és ezért az utolsó helyről rajtolhatott.

Míg Räikkönen alig maradt el a pole pozíciótól. A finn jelentette a legnagyobb veszélyt a Mercedesre a futam előtt, de a felvezető körben észlelt problémák miatt, el sem tudott rajtolni a 2007-es világbajnok.

A Red Bull viszont szárnyalt, oly’ annyira, hogy Verstappen meg is előzte Hamiltont, Ricciardo pedig felfért a dobogóra.

Ami némi aggodalomra adhat okot a Mercedesnek az az, hogy Vettel az élboly végéről egészen a negyedik helyre ért fel, megelőzve Bottast is.

Azt a Bottast, aki tegnap még optimistán állt a futamhoz. Azt a Bottast, aki egyébként kitűnően rajtolt a harmadik sorból. Azt a Bottast, akinek autójában még nem állt össze az új aerodinamikai csomag.

„Ez egy nagyon nehéz hétvége volt.” – kezdte a finn a Sky Sportnak.

„A legnagyobb gond az volt, hogy nem volt meg a tempóm. Még jobban szenvedtem, amikor keményebben próbálkoztam. Össze kell még állnia a csomagnak, mert tudjuk, hogy megvan a sebességünk valahol, de még meg kell találnunk, hogy hozzuk ki az autóból.”

Bottas mögött Perez végzett, aki már egy kör hátrányban volt Verstappenékhez képest.

„Nem egy ilyen hétvégére számítottunk, ez evidens, mert erősek is lehettünk volna. Viszont péntek óta csak szenvedünk. És ez mára is igaz.”

Majd hozzátette:

„Úgy érzem, hogy jelen körülményekhez nem sikerült összeraknunk ezt az autót csapatként. Az már egy másik sztori, hogy az én autómból hiányzott még a tempó is.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A világbajnoki tabellát jelenleg 34 pontos előnnyel vezető Lewis Hamilton azt mondja, a...

Hozzászólások

( komment)