Bottas rakétarajtban bízik - F1VILÁG.HU

Bottas rakétarajtban bízik

HIRDETÉS
Valtteri Bottas szerint igazán elégedett lehet az időmérős körével, miután számos problémával küzdött a Mercedes a hétvégén.

Valtteri Bottas szerint igazán elégedett lehet az időmérős körével, miután számos problémával küzdött a Mercedes a hétvégén.

Valtteri Bottas szerint igazán elégedett lehet az időmérős körével, miután számos problémával küzdött a Mercedes a hétvégén.

Az időmérő edzésen a Ferrari tűnt a favoritnak, azonban Bottas egyáltalán nem maradt el sokkal a pole pozíciótól: a finn pilóta mindössze 45 ezredmásodperccel maradt el az első helyet megszerző honfitársától, Kimi Räikkönentől.

„Igazán jól sikerült a köröm” – mondta Bottas. „Ez volt minden, amit ma tehettünk. A piros autók egyszerűen túl gyorsak voltak. Tekintettel arra, hogy milyen problémáink voltak, csodálatos, hogy csak ennyivel maradtunk el az első sortól.”

Hamilton az időmérőt követően úgy nyilatkozott, a csapat egyelőre nem tudja, mi okozta a gondjaikat, Bottas szerint viszont egyértelműen a beállítások és a gumikezelés miatt voltak problémáik, ugyanis az első és a hátsó kerekek felmelegítése eltérő.

„Egy mentálisan ilyen nehéz pályán ilyen kört kifacsarni az autóból, az nagyon jó, de nem rejtegethetjük, hogy problémáink voltak” – folytatta a finn.

„Ez egy furcsa hétvége: az első szabadedzésen jól kezdtünk, a másodikon küszködtünk a beállításokkal, aztán gumikezelés szempontjából sem stimmelt minden. Ha minden problémát figyelembe veszek, akkor elégedettnek kell lennem a 3. hellyel és azzal, hogy csak ennyivel maradtunk el az első helytől.”

„Monacóban bármi megtörténhet, a harmadik hely nem rossz kiindulópont. A rajt után rövid szakasz van az első jobbosig, szóval rakétarajtra lesz szükségem, hogy valamit tenni tudjak a Ferrarikkal szemben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!