Bottas tagadja a Mercedes óriási előnyét - F1VILÁG.HU

Bottas tagadja a Mercedes óriási előnyét

HIRDETÉS
Fotó: Mercedes AMG Petronas Motorsport

A 2018-as F1-es szezont megelőző teszteket követően sokan állítják, a Mercedes újra a mezőny előtt áll, és úgy tűnik, idén is nagy fölényben lesznek.

A tesztek során a Mercedes bizonyult a legproduktívabb csapatnak: Lewis Hamilton és Valtteri Bottas összesen 1040 kört, vagyis 4841 km-t tett meg Barcelonában – mögöttük a Ferrari volt a második legszorgalmasabb csapat, ők 500 km-rel kevesebbet köröztek.

Hamilton úgy véli, határozottan javult az autó a tavalyi évhez képest, ám azzal kapcsolatban óvatosan nyilatkozott, hogy kik lesznek az ellenfeleik idén. Sokan úgy gondolják, a teszteken a Mercedes meggyőző teljesítményéből újabb dominanciára lehet számítani, hiszen 1 másodperccel a többiek előtt állnak.

„Határozottan állítom, hogy nem vagyunk 1 másodperccel a többiek előtt” – nyilatkozta Bottas ezzel kapcsolatban.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elmondta, a Mercedes motorja erős, azonban a kasztnit tekintve ők végeztek jobb munkát.

„Nekünk jobb a kasztnink. A különbséget a motor adja” – nyilatkozta.

Ezzel szemben a Ferrarinál az a pletyka járja, hogy az olaszoknál nincs minden rendben – természetesen az, hogy hol állnak a csapatok, majd csak a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon derül majd ki.

„Még van néhány darabja a kirakósnak, amit meg kell értenünk” – mondta Sebastian Vettel az eddigi tapasztalatokkal kapcsoaltban.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!