Megosztás:

Bottas: Tökéletes harmóniában dolgozunk Hamiltonnal

Bottas azt mondja, bebizonyosodott, hogy Hamilton is igazi csapatjátékos.
Bottas azt mondja, bebizonyosodott, hogy Hamilton is igazi csapatjátékos. © Mercedes AMG Petronas Motorsport

A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas azt mondja, a múlt hétvégi Magyar Nagydíjon látott pozíciócserék kiválóan megmutatják azt, hogy milyen tökéletes harmóniában tudnak együtt dolgozni Lewis Hamiltonnal.

A vasárnapi verseny során Bottas elengedte maga mellett csapattársát, Hamiltont, hogy a brit megpróbálhassa levadászni a végül kettős győzelmet szerző Ferrari-versenyzőket.

Mivel ez nem sikerült neki, Hamilton az utolsó körben – 7 másodperces előnyét feladva – lelassított, és visszaengedte maga elé Bottast.

Hamilton a verseny után úgy nyilatkozott, tartotta magát ígéretéhez, és reméli, hogy sikerült megmutatnia, ő is igazi csapatjátékos. A brit abban bízik, nem az előzékeny gesztus dönti el az idei bajnokságot.

Hamilton csapattársa, Bottas úgy fogalmazott, úgy érzi, már kiválóan beilleszkedett a Mercedes csapatába, és a magyarországi hétvége egy újabb lépés volt ebben a folyamatban.

„Kétségtelen, hogy 11 verseny után azért az ember már sokkal inkább része a csapatnak, mint pár verseny után” – mondta a finn. „Sokkal jobban érzem azt, hogy a csapat tagja vagyok. És Lewisszal is igazán jó a csapattársi viszony.”

„Tökéletesen példát láthattunk arra, mit tudsz megtenni akkor, ha megvan a bizalom, ha megvan a csapattársak közti tisztelet.”

„A csapat ilyenkor támaszkodni tud mindkettőtökre. És ez csak egyre jobb lesz.”

Bottas elárulta, mivel a hungaroringi versenyen meglehetősen lemaradt Hamiltontól, Max Verstappen pedig nagyon közel volt hozzá, tartott attól, hogy a pozíciócsere végül nem fog megtörténni.

„Azt hiszem, 2 körrel a vége előtt megkérdeztem: ’Mikor fogunk cserélni?’ A csapat azt felelte, hogy nagyon kicsi az előnyöm Max előtt, és a végén fog megtörténni, és így is lett. Bíztam a csapatban. Azt mondták az elején, hogyha elengedem, és nem tudja megelőzni a Ferrarikat, visszacseréljük a pozíciókat. És ha a csapat ilyet mond, az meg is történik.”

„Max nem volt messze a friss gumikon, ez pedig megnehezítette a dolgot. De a végén összejött. És nagyon örülök neki. Persze tudtuk, hogy nem könnyű Lewisnak lemondania egy dobogós helyről az utolsó körben, de ez egyfajta „üzlet” volt, és nagyon tisztelem őt ezért. Nem minden csapattárs tette volna meg szerintem. És ez jól mutatja, hogy Lewis egy igazi csapatjátékos.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Van egy Forma-1-témájú fotód, amit Te készítettél? Szeretnél vele értékes nyereményeket...

Hozzászólások

( komment)