Bottas újabb előrelépést vár Barcelonában - F1VILÁG.HU

Bottas újabb előrelépést vár Barcelonában

A Williams istálló versenyzője, Valtteri Bottas abban bízik, a csapat fejlesztéseinek hála a közeljövőben közelebb kerülhetnek legfőbb riválisaikhoz, a Mercedeshez és a Ferrarihoz.


A Williams istálló versenyzője, Valtteri Bottas abban bízik, a csapat fejlesztéseinek hála a közeljövőben közelebb kerülhetnek legfőbb riválisaikhoz, a Mercedeshez és a Ferrarihoz.

A brit kiscsapat nagy reményekkel várta az új szezont, a tavalyi évet követően abban bízott, idén esélye lesz harcba szállni a futamgyőzelmekért a Mercedesszel.

Miután azonban a Ferrari rendkívül sokat fejlődött a télen, a Williamsnek egyelőre be kell érnie azzal, hogy csupán a harmadik leggyorsabb autóval rendelkezik a mezőnyben.

Bottas szerint azonban van ok az optimizmusra, főleg azok után, hogy a múlt hétvégi Bahreini Nagydíjon sikeresen maga mögött tartotta a ferraris Sebastian Vettelt.

„Remek küzdelem volt a végén, nagyon örülök, hogy sikerült néhány extra pontot gyűjtenünk azzal, hogy magam mögött tartottam” – mondta a finn tehetség.

„Szerintem látható, hogy egy kicsit közelebb kerültünk hozzájuk, mint Kínában. Nyilván van még némi tennivalónk, hiszen, ha a két topcsapatnak tiszta versenye lett volna, akkor egyértelműen csak a harmadik leggyorsabb autó lett volna a miénk.”

„Jobban tudtunk például dolgozni az opciós gumikkal, szóval a második etap sokkal versenyképesebb volt, mint Kínában. Még a verseny eleje sem volt olyan rossz, a Ferrari és a Mercedes ugyanis nem tudott annyira elhúzni. Szóval fejlődünk, de többre van szükség.”

Bár Rob Smedley, a Williams teljesítményért felelős főmérnöke szerint nem várható óriási előrelépés Barcelonában sem, Bottas abban bízik, a fejlesztéseknek hála még közelebb kerülhetnek riválisaikhoz.

„Lesz néhány újításunk, és már teszteltünk is ezen a pályán. Az autónknak úgy tűnt, fekszik a barcelonai helyszín, és az újításoknak hála talán még közelebb kerülhetünk a Ferrarihoz és a Mercedeshez. Szerintem a legutóbbi versenyen is bizonyítottuk, hogy Kínához képest előreléptünk egy kicsit.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!