Bottas újra dobogón, jó úton jár a Williams - F1VILÁG.HU

Bottas újra dobogón, jó úton jár a Williams

Az Osztrák Nagydíj után Silverstone-ban is dobogóra állhatott a Williams Forma-1-es csapatának ifjú tehetsége, Valtteri Bottas.


Az Osztrák Nagydíj után Silverstone-ban is dobogóra állhatott a Williams Forma-1-es csapatának ifjú tehetsége, Valtteri Bottas.

A finn tehetség a futamot megnyerő Lewis Hamilton mögött másodikként ért célba, elmondása szerint pedig a remek eredmények bizonyítják, jó úton járnak.

„Jó irányba haladunk – mondtam is a srácoknak a rádión, hogy már csak egy lépést kell megtennünk” – mondta elégedetten Bottas a verseny leintése után.

„A csapat kiváló munkát végez, az autó nagyszerű, a mai versenyen is öröm volt vezetni. Kétségtelen, hogy a Mercedes még előttünk jár, de remek irányba haladunk.”

„Remek kis verseny volt, nagyon élveztem. A cél az volt, hogy az autó teljesítményétől függően a lehető legelőrébb végezzünk, és csapatként sikerült is a legtöbbet kihozni magunkból.”

A Williams másik versenyzője, Felipe Massa baleset miatt feladni kényszerült a futamot. Bottas elárulta, sajnálja, hogy csapattársa nem tudott jól szerepelni jubeliumi versenyén.

„Nagyon sajnálom, ami Felipével történt, kár, hogy így ért véget a 200. futama.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!