Bottas: Végre megmutattuk, mire vagyunk képesek

A második helyről rajtolhatott, de a futam végére a két Mercedes megelőzte, Valtteri Bottas azonban a harmadik helynek is nagyon örült, hiszen ez volt élete első F1-es dobogós helyezése.

„Úgy vélem, összességében ez volt az eddigi legjobb hétvégém. Nagyon örülök a csapat eredményének is. Egész hétvégén nagyon erősek voltunk”- nyilatkozta boldogan Bottas.

„Keményen dolgozunk, sikerül előrelépnünk is, és egyre többet faragunk a hátrányunkból is. Jó dolog problémamentes versenyt futni, és csapat szempontjából remek, hogy ennyi pontot szereztünk. Ma végre megmutattuk, mire vagyunk képesek.”

Bár az időmérőn megverték a gyári Mercedeseket, a versenyen nem volt esélyük ellenük, miután a taktikájuk sem volt hatékony Rosbergék ellen. Persze azt már korábban sejtették, nem lesz könnyű dolguk.

„Ez nehéz kérdés. De ha van valami, amit jobban csinálhatunk, akkor azt mindenképpen meg kell vizsgálnunk”- válaszolt arra a kérdésre, hogy esetleg más taktikával előrébb végezhettek volna-e.

„Most azonban van okunk örülni annak, amit csapatként elértünk, persze a cél mindig az, hogy jobbak legyünk. Az edzéseken gyűjtött adatok alapján tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, de egy picit talán így is jobban szerepeltünk, mint ahogyan azt vártuk”- zárta a finn pilóta.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!