Bottas: Versenyeket és vb-címeket akarok nyerni! - F1VILÁG.HU

Bottas: Versenyeket és vb-címeket akarok nyerni!

HIRDETÉS

Komoly célokat tűzött ki maga elé 2017-re, és nem ijedt meg a rá váró kihívástól Valtteri Bottas.


Komoly célokat tűzött ki maga elé 2017-re, és nem ijedt meg a rá váró kihívástól Valtteri Bottas.

A finn tehetség a visszavonult bajnok, Nico Rosberg helyét veszi át a Mercedes csapatánál, ahol Lewis Hamilton csapattársaként kell majd helytállnia.

Bottas korábban, a Williamsszel soha nem nyert még versenyt, dobogón azonban már többször állt.

A tehetséges versenyző a finn MTV televíziós csatornának elárulta, tudja, hogy a világbajnok csapatnál nagy lesz rajta a nyomás, az ő céljai azonban nem változtak: győzni akar.

„Az ilyen helyzetben az embert könnyen összetörheti a nyomás. De a Forma-1-ben ez csak akkor fáj, ha az a nyomás túlságosan felhalmozódik” – mondta a finn.

„Én mindig nagy célokat tűzök ki magam elé. Szóval a nyomás, amit érzek, azt nagyrészt én magam helyezem a saját vállaimra. Versenyeket és bajnoki címet akarok nyerni. Ezek a célok nem változnak.”

„A csapat támogat engem, és ez minden helyzetben komoly segítséget jelent.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!