Bottas: Visszatértünk! - F1VILÁG.HU

Bottas: Visszatértünk!

HIRDETÉS

Valtteri Bottas, a Williams versenyzője úgy érzi, nem egyedi alkalom, hogy dobogóra állhattak Kanadában – a finn szerint a közeljövőben is felvehetik a versenyt a Ferrarival és a Red Bullokkal.


Valtteri Bottas, a Williams versenyzője úgy érzi, nem egyedi alkalom, hogy dobogóra állhattak Kanadában – a finn szerint a közeljövőben is felvehetik a versenyt a Ferrarival és a Red Bullokkal.

Bottas a hetedik pozícióból kezdte meg a Kanadai Nagydíj versenyét, majd egy remek taktikának köszönhetően egészen a dobogóig jutott, így a Williams végre ismét az élmezőnyben találhatta magát.

„Nagyon boldog vagyok, mindent rendben csináltunk” – nyilatkozta Bottas. „Egy erős versenyt teljesítettünk, a taktika jó volt, nem volt semmi hiba a bokszkiálláskor. Az autó remekül működött, így ez egy tökéletes teljesítmény volt a csapat, az autó és a versenyző részéről.

„A montreali pálya fekszik nekem is és az autónak is. Nem is lehetnék boldogabb, de azért nem volt sétagalopp. Az egykiállásos taktika tökéletes volt, a gumicsere is, szóval többet nem is kívánhatna egy versenyző.”

A finn pilóta úgy érzi, a csapat jó úton jár afelé, hogy rendszeres kihívói legyenek a Red Bullnak és a Ferrarinak.

„Ez az eredmény pluszt ad számunkra, hogy továbbra is el tudunk érni hasonlóakat, és hogy valódi ellenfelei lehetünk a Ferrarinak és a Red Bullnak. Már a futam elejétől éreztem, hogy a Red Bullok és Kimi Räikkönen autóival tudom tartani a tempót. Visszatértünk!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!