Bottasnak nincsenek olyan céljai, mint Alonsónak - F1VILÁG.HU

Bottasnak nincsenek olyan céljai, mint Alonsónak

HIRDETÉS
Fotó: Mercedes AMG Petronas Motorsport

Valtteri Bottas, a Mercedes versenyzője nem szeretné Fernando Alonso útját követni – szerinte túl sok időt és energiát emészt fel az, amit a spanyol tervez idénre.

Fernando Alonso célja, hogy a monacói győzelme mellé szerezzen egy Indy 500 és egy Le Mans-elsőséget is – a spanyol pilóta az idei évben nem kíméli magát abból a szempontból, hogy több széria versenyein is rajthoz szeretne állni.

Bottas elmondta, neki nincsenek ilyen céljai, ő egyelőre csak és kizárólag a Forma-1-re szeretne koncentrálni.

„Ha úgy érzi, hogy van ideje és energiája erre, akkor nincs ezzel baj. Talán szeret kipróbálni új dolgokat, mert már régóta a Forma-1-ben van” – mondta a finn.

„Most én nem gondolom, hogy a Forma-1-es szezonba belekevernék más szériákat is. Inkább csak az F1-re koncentrálok.”

Lehet, hogy a következő években a száguldó cirkusz önmagában is túlzottan lefoglalja a versenyzőket és a csapatokat, mivel a Liberty Media azon gondolkodik, hogy még több futamot rendezzenek egy szezonban.

„Most 21 versenyünk van, a 25 már tényleg a felső határ lenne” – mondta Bottas. „Logisztikai szempontból nehéz lenne. Az emberekre is gondolni kell, valamint a költségekre is, ha a csapatoknak több munkatársat kell bevonniuk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!