Boullier szerint az élmezőnyben lesz a Lotus - F1VILÁG.HU

Boullier szerint az élmezőnyben lesz a Lotus

HIRDETÉS

Eric Boullier, a Lotus csapatfőnöke biztos benne, a 2013-as évben az élmezőnyben lesz lehetőségük harcolni. A szakember mindazonáltal tudja, kiélezett küzdelem zajlik majd a győzelemért az előttünk álló szezonban.


Eric Boullier, a Lotus csapatfőnöke biztos benne, a 2013-as évben az élmezőnyben lesz lehetőségük harcolni. A szakember mindazonáltal tudja, kiélezett küzdelem zajlik majd a győzelemért az előttünk álló szezonban.

A Lotus tavaly remek évet teljesített a Forma-1-ben, negyedikként zárt ugyanis a konstruktőri pontversenyben, Kimi Räikkönen pedig a harmadik helyen zárta az egyéni bajnokságot – a finn ráadásul Abu Dhabiban futamot is nyert.

Eric Boullier az Autosportnak nyilatkozva a minap elárulta, hasonlóak az érzései most, mint egy évvel ezelőtt, amikor a Lotus szintén ígéretesen teljesített az előszezonban.

„Hasonlóan magabiztosak vagyunk arra vonatkozóan, hogy jó eredményeket érhetünk majd el a következő futamokon” – mondta a szakember.

„Mindazonáltal az is érezhető, hogy több csapat is képes arra, hogy jó teljesítményt nyújtson, úgyhogy meglehetősen trükkös a helyzet. Személy szerint úgy érzem, egyre közelebb kerülünk ahhoz, amit el szeretnénk érni. Viszont azt még látnunk kell, miképp teljesít az autó más feltételek közepette – olyan hőmérsékletek és időjárási körülmények mellett, mely optimális a gumik számára. És úgy tűnik, elég szoros a küzdelem.”

„A csapatok egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és kérdőjel van még az egykörös, illetve a versenyteljesítmény közti különbséget illetően is.”

Boullier kifejtette, nehéz messzemenő következtetéseket levonni a téli tesztekből, a Pirelli abroncsai ugyanis alaposan megnehezítették a csapatok dolgát Spanyolországban.

„Elég nehéz megérteni, mi is zajlott itt. Néhány csapattól láttunk egykörös teljesítményt, a Mercedes például elég gyors volt. De teljesen más a történet, ha egy autót több üzemanyaggal küldünk pályára. Azok az erőviszonyok, amiket az időmérőn látunk majd, teljesen mások lesznek, mint azok, amikkel a futamokon találkozunk. Érdekes lesz.”

„Ráadásul a gumik is kérdőjelnek tekinthetők jelenleg. A körülmények persze mások, mint amilyenekre ezeket az abroncsokat tervezték, tehát a következő versenyeken a melegebb hőmérséklet közepette másképp viselkedhetnek.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!