Bourdais júliusra várja a Toro Rosso döntését - F1VILÁG.HU

Bourdais júliusra várja a Toro Rosso döntését

HIRDETÉS

Sebastien Bourdais szerint a Scuderia Toro Rosso versenyistálló vezetősége legkésőbb a júliusban megrendezésre kerülő spa-i teszt után dönt arról, alkalmazza-e versenyzőjeként a 2008-as idényben.

Sebastien Bourdais szerint a Scuderia Toro Rosso versenyistálló vezetősége legkésőbb a júliusban megrendezésre kerülő spa-i teszt után dönt arról, alkalmazza-e versenyzőjeként a 2008-as idényben.

A francia versenyző szerdán – immáron második alkalommal – ismét tesztlehetőséget kapott a Toro Rossótól, amely vezetősége nem titkolta, komolyan fontolgatja, hogy versenyzői szerződést kínál a bajnoknak a jövő évre.

Bourdais a héten két napot tesztel az olasz gárda színeiben, majd júliusban ismét volán mögé ül majd Spa-ban, hogy segédkezzen a Belga Nagydíjra való felkészülésben. A francia sofőr arra számít, hogy addigra választ kap kérdéseire.

“Júliusban lesz egy teszt Spa-ban, az lesz az utolsó próbatétel, és utána döntenek arról, mi a tervük velem. Efelől semmi kétségem” – mondta Bourdais az Autosportnak adott nyilatkozatában. “Ez nem csak attól függ, hogy én mit akarok, azon is múlik, hogy nekik mi a tervük, és milyen lesz a csomagjuk. Nem aggódok túlságosan. Már várom, különösen a következő tesztet Spa-ban, amely egy remek pálya. Sokkal élvezetesebb egy gyors pályán száguldozni, ahol komoly a leszorító erő.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!