Brawn: Egyáltalán nem bíztam Wolffban és Laudában

Ross Brawn elárulta, a 2013-as szezon végén azért hagyta ott a Mercedes Forma-1-es csapatát, mert egész egyszerűen nem bízott Niki Laudában és Toto Wolffban, akik akkoriban kerültek a német istálló menedzsmentjéhez.


Ross Brawn elárulta, a 2013-as szezon végén azért hagyta ott a Mercedes Forma-1-es csapatát, mert egész egyszerűen nem bízott Niki Laudában és Toto Wolffban, akik akkoriban kerültek a német istálló menedzsmentjéhez.

Brawn az eredményes 2009-es idény után adta el saját csapatát a Mercedesnek, új, Total Competition című könyvében pedig elárulta távozásának legfőbb okait.

„A Mercedesnél az történt, hogy olyan emberek kerültek fölém, akikben nem tudtam bízni” – vallotta be a neves szakember.

„Soha nem tudtam igazán, mivel próbálkoznak. Értem ezalatt azt, hogy Niki mondott valamit, és aztán azt hallottam, hogy valami teljesen mást.”

„2013-ban aztán azt kellett észrevennem, hogy leszerződtették Paddy Lowe-öt, a szerződést pedig alá is írták Stuttgartban. Amikor kérdőre vontam Totót és Nikit, ők egymást hibáztatták. Mindkettejükkel találkoztam, hogy megbeszéljük a dolgot, de egymásra mutogattak.”

„Nem bíztam ezekben az emberekben, nem láttam, hogy lenne jövőm, hacsak nem kezdek háborúba, és nem próbálom meg eltávolítani őket. Egyszerűen nem hittem a közös jövőben olyan emberekkel, akikben nem bízhatok.”

Brawn elárulta, nem érti, hogy ilyen magas pozíciók mellett Wolff és Lauda miért lettek még résztulajdonosai is a csapatnak.

„A legfőbb bonyodalmat szerintem az okozta, hogy Toto és Niki részvényesek lettek, ami egy igencsak érdekes döntés volt a Mercedes részéről. Soha nem értettem igazán. Az volt az álláspontjuk, hogy olyan menedzsmentet akarnak, aki elkötelezett, és szerintem úgy gondolták, hogy azáltal, hogy résztulajdonosok is lesznek, nagyobb tiszteletet kapnak a csapattól.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!