Brawn: Erősek leszünk 2013-ban - F1VILÁG.HU

Brawn: Erősek leszünk 2013-ban

HIRDETÉS

Egyetlen istállónak sincs erősebb versenypárosa 2013-ban – véli a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn, aki nagyon büszke arra, hogy Lewis Hamilton hozzájuk szerződött.


Egyetlen istállónak sincs erősebb versenypárosa 2013-ban – véli a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn, aki nagyon büszke arra, hogy Lewis Hamilton hozzájuk szerződött.

Brawn szerint a 2013-as év vízválasztó lesz az istálló történelmében, hiszen biztos benne, hogy az új versenyautó teljesítménye jócskán meghaladja majd a 2012-es Mercedesét.

„A 2013-as év egy új korszakot jelent számunkra. A szerkezetátalakítás, amely az elmúlt 18 hónapban történt, meghozza a gyümölcsét, és ez már az F1 W04-es versenygépen is látszik, amely előrelépést jelent az elődjéhez képest – a design és a részletek tekintetében is” – nyilatkozta Brawn.

„Brackley-ben és Brixworth-ben a technikai csapatok ezernyi órát invesztáltak abba, hogy az új autó lépésváltást jelentsen az előző évi versenygép teljesítményéhez képest.”

A csapatfőnök elmondta, egyenlő esélyeket biztosítanak versenyzőiknek, így meggyőződése, hogy munkájuk a Mercedes sikerét fogja eredményezni.

„Nagyon örülök, hogy Lewist a Mercedes versenyzőjeként köszönthetem. Úgy gondolom, Lewisszal és Nicóval a legerősebb pilótapáros áll rendelkezésünkre, és tudom, hogy a köztük lévő egészséges versengés csak segíti majd a csapatot az előrelépésben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!