Brawn: Schumacher biztató jeleket mutat - F1VILÁG.HU

Brawn: Schumacher biztató jeleket mutat

HIRDETÉS

A Ferrari korábbi technikai igazgatója, illetve a Mercedes volt csapatfőnöke, Ross Brawn elárulta, a síbalesetéből továbbra is lábadozó Michael Schumacher „biztató jeleket mutat”.


A Ferrari korábbi technikai igazgatója, illetve a Mercedes volt csapatfőnöke, Ross Brawn elárulta, a síbalesetéből továbbra is lábadozó Michael Schumacher „biztató jeleket mutat”.

A hétszeres világbajnok 2013 decemberében, tehát közel 3 éve szenvedett síbalesetet, minek következtében súlyosan megsérült, és életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta.

A német hónapokat töltött kórházban, majd hazaszállították genfi otthonába.

„A család úgy döntött, hogy privát körülmények között folytatja lábadozását Michael, és ezt tiszteletben kell tartanom” – mondta Ross Brawn a BBC Sportnak.

„Vannak biztató jelek, és minden nap imádkozunk azért, hogy többet lássunk ezekből. Szóval nehéz ennél többet mondanom úgy, hogy közben tiszteletben tartom a család magánéletét.”

„Minden, amit el kell mondanom, hogy rengeteg a spekuláció Michael állapotával kapcsolatban. A legtöbb ezek közül nem igaz, nekünk viszont imádkoznunk és reménykednünk kell abban minden egyes nap azért, hogy további fejlődés mutatkozzon, és egy napon lássuk, ahogy Michael kilábal ebből, és felépül szörnyű sérüléseiből.”

Szeptemberben kiderült egy német bírósági ügy során – miután a hétszeres bajnok családja beperelt egy német magazint – hogy Schumacher nem képes még járni.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Brawn: Schumacher biztató jeleket mutat
Összetűzés, majd ellentmondás a Ferrari két pilótája között
Sainz balesete miatt került nehéz helyzetbe Russell az időmérőn
Piastri: Gyors autók vannak mögöttünk!
Hamilton a 18. rajthelyéről: Sz*r ügy
Perez majdnem kiesett a Q1-ben, mielőtt második rajthelyet szerzett

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!