Brawn szerint a Mercedes hamar lendületet kap

Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke elárulta, nagyon bízik abban, hogy az új szakemberek érkezésével mihamarabb a pozitív irányba való fejlődés jelei mutatkoznak majd a brackley-i gárdán.


Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke elárulta, nagyon bízik abban, hogy az új szakemberek érkezésével mihamarabb a pozitív irányba való fejlődés jelei mutatkoznak majd a brackley-i gárdán.

A Mercedes nemrégiben jelentette be, hogy leszerződtette a Ferrari korábbi technikai igazgatóját, Aldo Costát, valamint a korábban a Williamsnél, a Hondánál és a Red Bullnál is megfordult Geoff Willist.

A két szakember rövidesen meg is kezdi a munkát a német alakulatnál: mindketten a technikai igazgatóvá kinevezett Bob Bell irányítása alatt dolgoznak majd, aki egyébként szintén nemrégiben érkezett a Mercedeshez a Renault-tól.

Habár Willis és Costa meglehetősen későn csatlakozott ahhoz, hogy már az idei évben előrelendítse a csapatot, Brawn bízik abban, hogy mihamarabb a fejlődés jelei mutatkoznak majd a Mercedesnél.

„Időbe telik majd, de rengeteg mindenről szó esik akkor, amikor az ember leül és az autóval való kérdéseket megvitatja a többiekkel. Bárki, aki megfelelő tapasztalattal rendelkezik, azonnal komoly hatást gyakorolhat” – magyarázta a szakember.

„Az autó filozófiáját tekintve beletelik majd némi időbe, amíg az ő hatásuk érződni fog, de számos módon sikerülni fog azt a hatást gyakorolniuk, amit szeretnének.”

Ugyan a Mercedes jelenlegi formájában még nem nyert egyetlen futamot sem a Forma-1-ben, és meglehetősen komoly lemaradásban volt idén a Red Bull-lal, a Ferrarival és a McLarennel szemben, Brawn szerint sikerült stabilizálni a különbséget riválisaikkal, ami mindenképp örömteli.

„Annyira vagyunk lemaradva, amennyire szeretnénk, és sikerült csökkentenünk a különbséget. Komoly analizálást végeztünk annak érdekében, hogy megértsük, hol is állunk. Maga a tény, hogy sikerült megtartanunk a különbséget, miközben a Red Bull és a McLaren is fejlesztési programjának közepén járt, igencsak örömteli a mi fejlesztéseinket tekintve.”

„Van néhány csapat, mely visszaesett mögöttünk azért, mert nem fejlesztett annyit – ez egy ördögi dolog a Forma-1-ben. Aki megáll, az lemarad. Muszáj megtennünk egy radikálisabb lépést a teljesítmény tekintetében, ha teljesen versenyképesek akarunk lenni.”

Arra a kérdésre, hogy ezt a lépést sikerül-e megtenni 2012-ben, Brawn így felelt: „Egy részét igen. Ahhoz, hogy az egész sikerüljön, nagyot kell lépnünk. De egy részét meg fogjuk tenni jövőre.”

„Aldót rendkívül jól ismerem, világbajnoki címeket nyertünk a Ferrarinál, Geoff pedig – habár ő ezt nem mondja magától, de – komoly szerepet játszott abban, hogy a Red Bull megtalálja a megfelelő irányt, illetve, hogy megváltozzon a Red Bull jövője.

Brawn kiemelte, az, hogy új szakemberekkel erősíti a csapatot, nem jelenti azt, hogy nem hisz a már meglévő személyzetben.

„Van három csapat, mely jobb nálunk – a Ferrari, a McLaren és a Red Bull. Nagyon erős csapatok, és évek óta remek struktúrával rendelkeznek, tehát nem szabad kidobnunk mindazt, amink eddig volt, mert az nagyon-nagyon jó. Egyszerűen csak emelnünk kell a szintet, és kezelnünk kell a helyzetet.”

A szakember mindemellett kifejtette, nem fenyegeti őket az a veszély, hogy az új szakemberek szerződtetésével megszegik az F1-es csapatok által elfogadott, költségekre vonatkozó egyezményt (RRA).

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!