Brawn szerint árthat a túlzott kiszámíthatatlanság - F1VILÁG.HU

Brawn szerint árthat a túlzott kiszámíthatatlanság

HIRDETÉS

Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke úgy véli, a 2012-es bajnokság második felében nagyon fontos volna, hogy rendeződjenek az erőviszonyok, az eddig látott véletlenszerűség ugyanis nem biztos, hogy jót tesz a Forma-1-nek.


Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke úgy véli, a 2012-es bajnokság második felében nagyon fontos volna, hogy rendeződjenek az erőviszonyok, az eddig látott véletlenszerűség ugyanis nem biztos, hogy jót tesz a Forma-1-nek.

Az idei évad rendkívül kiszámíthatatlanul indult, hiszen az első hét versenyen hét különböző győztest ünnepelhettünk, az első duplázó pedig Fernando Alonso lett a Ferrarival, aki azóta is élen áll a bajnoki pontversenyben.

Brawn szerint muszáj, hogy rendeződjön a hierarchia, ha ugyanis folytatódik a kiszámíthatatlanság, a bajnokság veszíthet látványosságából.

„Az F1 érdekében meg kell bizonyosodnunk arról, hogy ez a véletlen-faktor nem lesz túl erős” – mondta Brawn az Autosportnak.

„Úgy gondolom, van néhány véletlenszerű eleme az idei évnek, ami izgalmas, de valójában azt hiszem, ez az izgalom alábbhagy majd, ha túlságosan véletlenszerűen alakulnak a dolgok. Eszembe jutott a minap, hogy olyan ez, mint a horgászat. A horgászatban az a nagyszerű, hogy még egy teljesen kezdő is odaállhat és kifoghat egy óriási halat, pusztán azért, mert van benne véletlenszerűség. Ez az, ami igazán élvezetessé teszi a dolgot a résztvevők számára – viszont ettől még nem lesz egy látványos sport.”

„Ami nem lehet a motorsportban, az az a véletlenszerűség, melynek köszönhetően nem tudod, ki fog nyerni, és, hogy fejlesztheted nagyon keményen az autódat, ha annak nem fekszenek a körülmények, és ennek következtében nem leszel versenyképes. Mi nem ezt szeretnénk.”

A Forma-1-et sok kritika érte az évad első felében a túlzott kiszámíthatatlanság miatt, mely a szakértők szerint a Pirelli abroncsainak tudható be. Brawn optimista, hiszen úgy érzi, ahogy a csapatok egyre jobban megértik az olasz gyártó gumijait, úgy alakul ki folyamatosan egy séma.

„Bizonyos fokig úgy tűnik, a dolgok egyre jobbá válnak, de egy csapaton belül a versenyzők közti különbségek még mindig érdekesek. A Red Bullnál egyik hétvégén Mark [Webber] majdhogynem dominál, a következő hétvégén pedig már Sebastian [Vettel], és senki sem érti ezt. Van egy minta kialakulóban, egy trend, ahogy mindannyian egyre jobban értjük az abroncsokat. Feltételezem, hogy ez fog történni, és amíg így történik, addig rendben is van. De mi nem szeretnénk ezt a fajta véletlenszerűséget.”

„Muszáj, hogy kialakuljon egy minta, kell lennie egy vagy két csapatnak, mely referenciapontként szolgál, miközben a többiek próbálják megverni őket. Szeretnénk látni, ahogy a srácok egymás ellen harcolnak a pályán. Azt akarjuk, hogy azok a versenyzők, akik az első –és második helyen állnak a bajnokságban, keményen küzdjenek egymás ellen az élen, és ne azok, akik a középmezőnybe tartoznak, és pusztán azért kerültek az élre, mert jól működtették a gumikat.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!