Megosztás:

A Brembo cáfolja, hogy fékhiba miatt esett ki Vettel

Nem fékhiba okozta Vettel vesztét.
Nem fékhiba okozta Vettel vesztét. © Bridgestone

A Red Bull Racing fékrendszerének beszállítója, a Brembo cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint fékhiba okozta Sebastian Vettel kiesését az Ausztrál Nagydíjon, ami miatt idén már zsinórban másodszor kellett búcsút intenie a biztosnak hitt győzelemtől.

A német versenyző magabiztosan vezetett Melbourne-ben, mikor a 13-as kanyar fékzónájában elvesztette autója felett az uralmát, megcsúszott és a kavicságyban ragadt.

Vettel azonnal fékhibára gyanakodott, ám később kiderült, hogy nem ez okozta a vesztét.

A Brembo mindezt kedden hivatalos közleményében erősítette meg, melyben kijelenti, hogy a fékrendszerrel minden a legnagyobb rendben volt, más mechanikai meghibásodás okozta a problémát, amivel ők nem tudnak mit kezdeni.

„Ami a Red Bull Racing versenyzője, Sebastian Vettel kiesését illeti az Ausztrál Nagydíjon, a Brembo megerősíti, hogy a 13-as kanyarban történt kicsúszását nem a fékrendszer meghibásodása okozta, ahogy azt egyes publikációkban olvasni lehetett” – állt a közleményben.

„A Red Bull Racing megerősítette, hogy Sebastian Vettel azt követően esett ki az Ausztrál Nagydíjon, hogy megszűnt a nyomaték a bal első tengely és a kerék között.”

„A futam utáni vizsgálatok azt is megerősítették, hogy a kerékanya rendesen rögzítésre került a boxkiállás alkalmával."

"A csapat jelezte, hogy megvizsgálja a lehetőségeket, hogy megoldást találjon a történtekre, amit már a hétvégi Maláj Nagydíj előtt meglép.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(4 komment)
Tarati72 képe

Ahogy látom, a téli tesztek sorozatos meghibásodása a Red Bull-nál nem igazán akar megszakadni.

Borrower képe

Nyakamat rá, hogy nem Vettel volt a ludas. Ennyire nem lehet benézni, NEM HISZEM EL!!!

F1speedy képe

Hát akkor ez NEM egy elbambulás volt!!! Csak megbizhatatlan az auto! (mint altalaban a nok)

bonus6 képe

Hát akkor ez egy elbambulás volt... :)