Briatore: Alonso nem megy a Mercedeshez - F1VILÁG.HU

Briatore: Alonso nem megy a Mercedeshez

HIRDETÉS

Nem fog a Mercedes csapatához szerződni Fernando Alonso – ezt mondta a spanyol versenyző útját egyengető Flavio Briatore.


Nem fog a Mercedes csapatához szerződni Fernando Alonso – ezt mondta a spanyol versenyző útját egyengető Flavio Briatore.

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója nemrég úgy fogalmazott, Alonso szerződtetését is számításba veszik azok után, hogy Nico Rosberg múlt pénteken váratlanul bejelentette, befejezi a versenyzést a Forma-1-ben.

Alonso jelenleg érvényes szerződése 2017 végéig szól a McLarennél, Flavio Briatore pedig biztos benne, a spanyol kitölti kontraktusát.

„Igen, az emberek mindig hajlamosan Fernandóra gondolni, amikor egy topautó szabaddá válik” – mondta a 66 éves szakember a Gazzetta dello Sport című olasz lapnak.

„Viszont van egy szerződésünk, amit tiszteletben fogunk tartani.”

Joggal merülhet persze fel a kérdés, hogy lehet az, hogy Alonsónak a 2015-ös szezonra még érvényes szerződése volt a Ferrarival, mégis otthagyta az olaszokat a McLaren kedvéért.

„Az teljesen más” – reagált Briatore. „Akkoriban az volt a helyzet, hogy volt egy megállapodásunk Luca di Montezemolóval, miszerint ha 2014-ben nem lesz világbajnok, szabadon távozhat.”

„Luca pedig állta a szavát. Az akkori csapatfőnök, Marco Mattiacci felkínált nekünk egy újabb, 3 évre szóló szerződést, de nem fogadtuk el.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!