Fotó: Bahrain GP
Hírek

Briatore figyelmeztette a Ferrarit

Figyelmeztette a Ferrarit a korábbi Forma-1-es csapatfőnök Flavio Briatore: a szakember szerint az olaszok nem dőlhetnek hátra, nagyon keményen kell dolgozniuk azért, hogy maguk mögött tartják a Mercedest.

A Ferrari tavaly is jó formában kezdte az évet, és az idény első felében Sebastian Vettel magabiztosan vezette a bajnoki pontversenyt. A szezon második szakaszára azonban elfogyott a lendület, a Mercedes pedig remekelt – így Lewis Hamilton bezsebelte 4. világbajnoki címét is.

Az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon, illetve múlt hétvégén, Bahreinben Sebastian Vettelnek sikerült győznie, miközben a Mercedesnek nem várt problémái voltak, és bevallottan nem úgy alakult az idénykezdet, ahogy szerették volna.

Briatore a minap egy interjúban arról beszélt, nagyon meggyőző formát mutatott a Ferrari, és úgy érzi, kiváló esélyei vannak az olasz csapatnak arra, hogy bajnok legyen idén.

„Egy sokkal szolidabb Ferrarit látok, mint egy éve. Egy olyan Ferrarit, ami egy szinten van a Mercedesszel” – mondta Briatore. „Mindkét csapat nyerhet. Az esély 50-50 százalék.”

„Az Ausztrál Nagydíj mindig kérdőjeles, a bahreini versenynek viszont már nagyobb jelentéstartalma van. A Ferrari nagyszerű versenyt futott, bölcsen taktikáztak, és az, ahogy Sebastian Vettel megmentette a győzelmet használt gumikon, nagyszerű volt.”

Briatore mindazonáltal azt mondja, a Ferrarinak két lábbal a földön kell járnia, és a fejlesztési versenyben is tartania kell a lépést riválisával.

„Még csak 2 verseny telt el a 21-ből. Hamiltonnak hátulról kellett rajtolnia, mégis a 3. helyen ért célba. Ha Vettel mögött Lewis ült volna a Mercedesben, nem pedig Bottas, akkor talán nem Ferrari-győzelemről beszélgetnénk ma.”

„Az, hogy a folytatás miképp alakul a Ferrari és a Mercedes között, nagyban függ az aerodinamikai fejlesztésektől. A Ferrarinak jobban kell dolgoznia a Mercedesnél, ha elöl akar maradni.”

Az olasz ex-csapatfőnök hozzátette, a Ferrarinak az egész szezonon át meg kellene tartania ezt a formát: „Talán többet érne, ha az utolsó két futamot nyernék meg, nem pedig az első kettőt!”

Szólj hozzá!
Briatore figyelmeztette a Ferrarit
Hamilton elárulta, kapott ajánlatot egy rivális csapattól
Az F1-es Német Nagydíj TV-közvetítései
Vettel: Leclerc is passzol a Ferrari csapatába