Briatore: Leclerc Hamiltonnal is elbírna egy Mercedesszel - F1VILÁG.HU

Briatore: Leclerc Hamiltonnal is elbírna egy Mercedesszel

HIRDETÉS
A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Flavio Briatore szerint a Ferrari jobban tenné, ha jövőre mindenben Charles Leclercet támogatná, a monacói versenyzőben ugyanis minden megvan ahhoz, hogy világbajnok legyen.
Charles Leclerc, Ferrari, Suzuka

Leclerc tavaly mutatkozott be a Forma-1-ben, idén pedig már a Ferrari csapatánál bizonyíthat. Nem is vallott szégyent eddig: Sebastian Vettel csapattársaként két futamgyőzelmet szerzett, és a két Mercedes mögött a 3. helyet foglalja el az összetett pontversenyben.

Briatore azt mondja, lenyűgözi őt Leclerc szereplése, és bízik abban, hogy 2020-ban már bajnokesélyes lesz a 22 éves pilóta.

Charles Leclerc gyorsabb, mint Sebastian Vettel. Már most készen áll a bajnoki címre, bajnoki elsőségre hivatott. Ha én csapatfőnök lennék, nálam biztosan első számú lenne. Leclerc hihetetlen tehetség, agresszíven vezet és minden kihoz az autóból” – mondta az olasz szakember, aki korábban Michael Schumachert és Fernando Alonsót is világbajnoki címekhez segítette.

„Én már két éve megmondtam, a Ferrarinak le kell szerződtetnie Leclercet Kimi Räikkönen helyett. Mert a finn egyszerűen nem volt elég jó ahhoz, hogy megadja a Ferrarinak az esélyt a konstruktőri cím megnyerésére. Hasonló a helyzet, mint amikor én a Benetton csapatfőnöke voltam. Fernando Alonsót ültettem az autóba Jenson Button helyet, mert tudtam, hogy a brittel soha nem leszünk világbajnokok.”

„Remélem, hogy a Ferrari 2020-ban nem fog feláldozni még egy szezont. Idén hoztak néhány olyan döntést, mely nem feltétlenül segítette Leclercet. Főleg, hogy Sebastian Vettelnek nem volt reális esélye a világbajnoki címre.”

Briatore azt mondja, szerinte Leclerc képes lenne Lewis Hamilton szintjén teljesíteni, ha a Mercedes versenyzője lenne.

„Leclerc egy potenciális világbajnok, de ehhez megfelelő autóban kell ülnie. Manapság az autó fontosabb, mint a versenyző. Egy kiemelkedő versenyző két-három tizedet hozzá tud tenni, ha nem a legjobb autóban ül, de ha az autó fél másodperccel lassabb egy topcsapat autójánál, akkor nem fog működni.”

„A képességeit tekintve Leclerc már most világbajnok lehetne. Michael Schumacher és Fernando Alonso is bizonyította már, hogy ez nem a korról, hanem a tehetségről szól. Lewis Hamilton azért annyira erős, mert kevés hibát követ el, és mert a Mercedesnél sincsenek problémák. Az ezüstnyilak nagyon jók.”

„A versenyző komoly szerepet játszik. Meggyőződésem, hogy Fernando Alonso 2018-ban világbajnok lett volna a Ferrarival. Mert kevesebbet hibázott volna, mint Vettel.”

Hirdetés

„A jövő bajnokait viszont Leclercnek és Verstappennek hívnák. Ha Leclerc egy Mercedesben ülne, Hamilton szintjén tudna teljesíteni. Én szívesen megnéznék egy ilyen felállást, Leclercet és Hamiltont, vagy Verstappent és Hamiltont a Mercedesnél.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!