Briatore új szerepkörben folytatja a Renault-nál

A Renault csapatvezetője, Flavio Briatore készen áll meghosszabbítani szerződését a a francia alakulattal, azonban kijelentette, más szerepkörben kíván tevékenykedni a következő idényben, és másra bízná a mindennapi feladatok irányítását.

A Renault csapatvezetője, Flavio Briatore készen áll meghosszabbítani szerződését a a francia alakulattal, azonban kijelentette, más szerepkörben kíván tevékenykedni a következő idényben, és másra bízná a mindennapi feladatok irányítását.

Briatore jelenleg is érvényben lévő csapatvezetői szerződése az idény végén jár le a Renault-val. Az olasz szakember már korábban elmondta, hogy egészen addig nem is sürgeti új kontraktusa aláírását, míg ki nem rajzolódik csapata és a Forma-1 jövője.

Briatore azonban az olasz Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában elárulta, hogy minden bizonnyal a csapattal marad, de egy új szerepkörben.

“2009-ben nem lesz mindenre rálátásom” – mondta Briatore, aki csütörtökön találkozik a Renault elnökével, Carlos Ghosn-al, hogy megbeszéljék a jövőbeli terveket.

“Lesz egy igazgató, akit már ki is szemeltem. Az ő feladata lesz az, hogy menedzselje a napi szintű munkát a csapaton belül. Ez lehetővé tenné számomra, hogy a legfontosabb dolgokra koncentrálhassak.”

Briatore továbbá bízik benne, hogy csapata ismét olyan pozícióba kerülhet a következő idényben, mint amilyenben 2005-ben, illetve 2006-ban volt, mikor megnyerte a bajnokságot.

“Vannak ciklusok a Forma-1-ben” – mondta. “Mikor nem mentek olyan jól a dolgok, Carlos Ghosn nem akarta csökkenteni a csapat költségvetését. A Forma-1 nem csak a pénzről szól, máskülönben a Toyota (amely a legnagyobb büdzsével rendelkezik) nyerné meg az összes futamot.”

“A Renault-nál fel kellett frissítenünk az egész aerodinamikai részleget. Mikor lecserélsz negyven embert, akkor meg kell várnod, míg összekovácsolódik a csapat. Azonban jó úton haladunk, és készen állunk az újrakezdésre. Megvannak ehhez a megfelelő embereink, akik fiatalok, és tehetségesek.”

Bár egyesek szerint a hétvégi futamgyőzelem elég volt ahhoz, hogy Fernando Alonso a Renault-nál maradjon, Briatore tisztában van azzal, hogy még sokat kell dolgozniuk, hogy meggyőzzék a kétszeres világbajnokot a maradásról.

“A győzelem semmin nem változtatott” – mondta a csapatvezető. “Fernando nem ajánlkozott fel senkinek, és szerintem örömmel marad, azonban az év végén le fogunk ülni erről tárgyalni. Hogy mit kínálhatunk neki? Egy innovatív autót, és azt, hogy a szabálymódosítások majd a mi kezünkre játszanak.”

És hogy mi lesz Nelsinho Piquet-vel, azt még maga Briatore sem tudja, vagy legalábbis úgy tesz, mintha nem tudná.

“Piquet idei szezonja eddig nem túl fényes. Jó dolgokat csinál a kvalifikáció előtt, aztán nem úgy megy, ahogy kellene. Majd meglátjuk…”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!