Megosztás:

A Bridgestone biztosan kiszáll a Forma-1-ből

Az FIA hamarosan tendert ír ki.
Az FIA hamarosan tendert ír ki. © Lotus

A sportban egyedüli beszállítóként tevékenykedő Bridgestone cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint az év végén mégsem hagyja el a Forma-1-et, és ismét megerősítette, hogy döntése végleges, jövőre már nem szállít abroncsokat a résztvevőknek.

A japán nagyvállalat a tavalyi év végén jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg év végén lejáró gumiszállítói szerződését a Forma-1-ben, ami azt is jelenti egyben, hogy az FIA-nak tendert kell kiírnia a jövő évre.

Bár az utóbbi hetekben olyan hírek kaptak szárnyra, hogy a Bridgestone-t mégis rá lehet venni a maradásra, a cégóriás vezetése cáfolta, hogy ez így lenne, és ismét megerősítette, hogy az elmúlt évben hozott döntése végleges, és biztosan kivonul a Forma-1-ből.

„Sajnálatos módon a cégünk meghozta a döntést, és semmi nem változott azóta” – mondta a Bridgestone motorsport igazgatója, Hiroshi Yasukawa az Autosportnak.

A szakember azt azonban hozzátette, hogy a cégcsoport meg fogja vizsgálni az FIA által kiírt tendert, hátha talál benne valami számára érdekeset, de nem tartja valószínűnek, hogy ilyen mértékben részt vennének a jövőben a Forma-1-ben.

„Várjuk a tender eredményét, mert a pályázat megnyitásáig nem tudunk mit tenni” – folytatta Yasukawa, aki egyébként azt sem zárta ki, hogy cége eladja forma-1-es technológiáját egy konkurensének.

Bár az FIA egyelőre még nem hirdetett pályázatot a jövő évre, megbízható források szerint a két koreai gumigyártó, a Hankook és a Kumho is komolyan érdeklődik a Forma-1 iránt, azonban még más cégek is bejelentkezhetnek.

A Bridgestone nagy riválisa, a Michelin korábban már jelezte, hogy csak abban az esetben érdekli a visszatérés a Forma-1-be, ha előtérbe kerülnek a zöld technológiák a jövőben.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(4 komment)
salapapa képe

távolkeleti gumik? wow! nagyon élvezetes lesz, ahogy egyik pukkan el a másik után. nem nagyon szeretném, ha ugyanazt a "minőséget" látnám a F1-ben, mint a kinaságos-taiwanos ócskapiacokon...

Effegy képe

Elmegy a picsába a bridzs....érdekli őket azért a tender....a mislen is bekaphatja, ez nem a greenpeace...

Nyaki77 képe

Sajnos egy gumigyártó sem akar beszállni,csakis úgy hogy fizetnek a csapatok a gumikért.Ami viszont több millió $ évente csapatonként.Ennyit a költségcsökkentésről.Hacsak nem vállalja egy-két keleti cég,akiknek viszont nem elég megfelelőek a termékeik az F1-hez.Kíváncsi vok mi lesz.

rfer képe

Na a Renault is jókor szállt ki :(
Ha visszajön a Michelin, akkor ismét lehetnek majd meglepetések.