Brown: Alonso egy legenda a McLaren és az F1 számára is - F1VILÁG.HU

Brown: Alonso egy legenda a McLaren és az F1 számára is

HIRDETÉS
https://f1vilag.hu/hirek/monzaban-leul-targyalni-alonsoval-a-mclaren/

A McLaren vezére, Zak Brown is megköszönte az év végén visszavonuló Fernando Alonso eddigi munkáját.

A 37 éves pilóta már néhány hónappal ezelőtt elhatározta, hogy 2019-től nem versenyez a Forma-1-ben, és döntését természetesen csapatával is megbeszélte.

Fernando nem csupán a McLaren, hanem az egész Forma-1 számára is nagykövet. Az a tizenhét év, amit ebben a sportágban töltött, és mint generációjának egyértelműen kiemelkedő versenyzője, újabb részt jelent az F1 gazdag történelmében. Mindenkinél eljön az idő a váltásra, Fernando pedig úgy döntött, hogy az övére az idény végén kerül sor. Ezt mi tiszteletben tartjuk, de úgy gondoljuk, hogy pályafutása legjobb formájában van most. Beszéltünk már a dologról, úgyhogy fel tudtunk erre készülni.” – mondta Zak Brown, aki kitért arra is, hogy a nehéz döntési időszak alatt is remekül teljesített a spanyol.

Fernando versenyképessége semmit sem változott az elmúlt hónapokban, amikor a jövőjén gondolkodott. Ugyanúgy a legmagasabb szinten teljesített, és biztosak vagyunk abban, hogy ez a hátralévő kilenc versenyen is így fog történni. Ő egy legenda a McLaren és az F1 számára is.” – tette hozzá.

Alonso természetesen külön hálás jelenlegi csapatának, és nem tartja kizártnak, hogy egyszer még a száguldó cirkuszban fog versenyezni.

Mindenkinek szeretnék köszönetet mondani a McLarennél. A szívem örökre a csapatnál marad. Tudom, hogy erősebben fognak visszatérni a jövőben, ez pedig számomra tökéletes pillanat lehet ahhoz, hogy újra ebben a sorozatban legyek, ami boldoggá tenne. Remek kapcsolatot építettem ki fantasztikus emberekkel itt a csapatnál, akik megadták nekem a lehetőséget arra, hogyan szélesítsem a látómezőm, és más kategóriákban is indulhassak. Most teljesebb versenyzőnek érzem magam, mint eddig valaha.” – árulta el a spanyol.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!