Buemi tovább szárnyalt a Toro Rossóval Jerezben

A Toro Rosso három pilótája, Sebastien Buemi, Takuma Sato, és Sebastien Bourdais végzett az élen a tesztek harmadik napján Jerezben, ahol a nap legnagyobb szenzációja az volt, hogy a McLaren bevetette új első szárnyát.

A Toro Rosso három pilótája, Sebastien Buemi, Takuma Sato, és Sebastien Bourdais végzett az élen a tesztek harmadik napján Jerezben, ahol a nap legnagyobb szenzációja az volt, hogy a McLaren bevetette új első szárnyát.

A tegnapi naphoz hasonlóan, szerdán is Buemi diktálta a tempót a spanyol ringen, ahol a csapatok tovább folytatták a felkészülést a következő idényre.

A svájci versenyző 1:18.073-as idejével több, mint fél másodpercet adott márkatársának, Takuma Satónak, akit nem sokkal lemaradva Sebastien Bourdais követett, ugyancsak a Toro Rossóval.

Az említett három versenyző egyébként hatalmas csatát vív egymással, ugyanis közülük kerül majd ki az a kettő, aki rajthoz állhat a jövő évben az olasz gárda színeiben.

A Toro Rosso triója mögött a McLaren tesztpilótája, Pedro de la Rosa végzett a negyedik helyen azzal az MP4/23A kódszámmal ellátott versenygéppel, amely már az új szabályok szerint megépített első szárnyelemmel volt felszerelve.

A spanyol versenyző mellett csapattársa, Heikki Kovalainen is pályára gördült, a finn pilóta a KERS rendszerrel szerelt átmeneti autóval körözött, és a napot honfitársa, Kimi Raikkönen mögött, a hatodik helyen zárta.

A Ferrari finn pilótája nem volt túlságosan elégedett a tesztek eddigi két napjával, ugyanis elmondása szerint a rossz idő miatt sokkal kevesebb kört teljesítettek, mint amit korábban elterveztek.

“Nem teljesítettünk olyan sok kilométert az eddigi két nap alatt, mert az időjárás nem volt túl jó” – mondta Raikkönen a nap végén. “Legfőképp a slick gumikon dolgoztunk, hogy minél jobban megértsük azok működését, és teszteltünk néhány olyan elemet is, amit használni fogunk a következő szezonban.”

“Felesleges azon spekulálni, hogy mi lesz a jövőben. Túl nagy a különbözőség a pályán lévő autók között, így az eredményekből semmit nem lehet kiolvasni. Ahhoz, hogy valamelyest képet kapjunk az erőviszonyokról, meg kell várnunk, míg mindenki kihozza az új autóját.”

Raikkönen csapattársa, Felipe Massa csak délután fél négy magasságában érkezett a pályára közvetlenül Brazíliából, így csak 27 kört teljesített a délután folyamán.

A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso is visszatért a pályára. A spanyol pilóta egyedüliként tesztelte a Renault-t, ám nem kezdődött számára túl fényesen a nap, hiszen már reggel kicsúszott és összetörte autóját, ami miatt meg is kellett állítani a tréninget.

Alonso azonban szerencsére nem sérült meg, és az autóját is hamar rendbe tudták hozni a szerelők, így vissza tudott térni a pályára, és végül 105 kört teljesített.

A BMW Sauber duója, Nick Heidfeld és Robert Kubica továbbra is a csapat hibrid autójával rótta a kilométereket. A két versenyző a 9., illetve a 11. helyen végzett, utóbbi csak 38 körig jutott, ugyanis délután kettő óra magasságában megadta magát az autója.

Teszteredmények, Jerez, 3. nap

1.  Buemi	Toro Rosso	STR3	1:18.073   	  128
2.  Sato	Toro Rosso	STR3	1:18.601  +0.528   37
3.  Bourdais	Toro Rosso	STR3	1:18.673  +0.600   81
4.  de la Rosa	McLaren		MP4-23	1:19.032  +0.959   78
5.  Räikkönen	Ferrari		F2008	1:19.334  +1.261   89
6.  Kovalainen	McLaren		MP4-23K	1:19.631  +1.558   64
7.  Alonso	Renault		R28	1:19.907  +1.834  105
8.  Rosberg	Williams	FW30	1:20.309  +2.236  122
9.  Heidfeld	BMW Sauber	F1.08B	1:20.365  +2.292   87
10. Massa	Ferrari		F2008	1:20.490  +2.417   27
11. Kubica	BMW Sauber	F1.08B	1:20.954  +2.881   38

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!