Megosztás:

Button parádés taktikával győzött Melbourne-ben

Button fantasztikus taktikával megszerezte idei első győzelmét.
Button fantasztikus taktikával megszerezte idei első győzelmét. © McLaren

Amennyire unalmas volt a szezonnyitó, annyira izgalmasra sikerült a szezon második állomásának helyet adó Ausztrál Nagydíj, ahol szinte több éles előzést láthattunk, mint az elmúlt évadban, azonban ez nagyban annak is volt köszönhető, hogy nyirkos pályán vette kezdetét a futam.

A mezőny kivétel nélkül intermediate abroncsokon kezdte meg a versenyt, majd egy rövid biztonsági autós fázist követően elkezdett száradni a pálya, amit Button használt ki a legjobban, és elsőként feltéve a slick gumikat, hatalmas előnyre tett szert.

A McLaren brit pilótája azt követően került az élre, hogy Sebastian Vettel kicsúszott egy fékhiba következtében, és feladta a küzdelmet. A bajnoki címvédő ezzel megszerezte első futamgyőzelmét a McLaren színeiben.

A második helyen a fantasztikusan védekező Kubica végzett, akit a Ferrari duója, Massa és Alonso követett, Rosberg előtt, aki az utolsó körökben ment el Hamilton illetve Webber mellett, akik összeütköztek.

A mezőnyt a reggeli esőzések után nyirkos pálya fogadta Melbourne-ben, a levegő hőmérséklete 26, a burkolaté pedig 23 Celsius-fok volt a kezdés pillanatában.

A pole pozícióból induló Vettel első helye egy pillanatig sem volt veszélyben, pedig Massa fantasztikusan lőtt ki a vizes aszfalton, és a negyedikről könnyedén felugrott a második helyre, Mark Webber és csapattársa, Alonso elé.

A Ferrari spanyol világbajnoka azonban már az első kanyarkombinációban az utolsó helyre került, miután összekoccant Buttonnal a célegyenes végi kanyar fékzónájában, majd megpördült, és mindenki elment mellette.

Michael Schumachernek azonban már nem volt elég ideje ahhoz, hogy megfelelően reagáljon a közvetlenül előtte történtekre: elkapta Alonso autóját, és bár folytatni tudta a körözést, megsérült első vezetőszárnya, így már az első kör végén vissza kellett térnie a boxba.

Eközben viszont pályára küldték a biztonsági autót, miután Kamui Kobayashi elvesztette első vezetőszárnyát, és „nulla” leszorító erővel irányíthatatlanná vált autója az egyik fékzónában, majd telibe találta a már forduló Sebastien Buemit, és Nico Hülkenberget.

Egy ötkörös közjátékot követően ismét megkezdődött a száguldás. A rajt egyik másik nagy győztese, Kubica, aki a kilencedikről felugrott a negyedik helyre, teljesen beállt Webber mögé, aki mellett megpróbált elmenni a célegyenesben.

A Red Bull ausztrálja viszont visszaverte ellenfele támadását, sőt Massát is visszaelőzte, és teljesen megérkezett Vettel mögé, miközben mindenki állt ki a száraz aszfaltra alkalmatos abroncsokért, miután Button – aki először váltott – bebizonyította, hogy elég száraz a burkolat.

A kiállások után Vettel megtartotta vezető pozícióját, ám Button nagyon megérkezett mögé, aki hatalmas előnyre tett szert azzal, hogy elsőként váltott slick gumikra. A harmadik pozícióban Kubica ment, akit Rosberg és Massa követett.

A Ferrari brazilja sokat bukott a kiállások alatt, és keményen támadta Webber és Hamilton, akik hatalmas csatát vívtak egymással, sőt Alonso is megérkezett mögéjük.

Miközben parázs csatákat láthattunk, az élen autózó Vettel elvesztette autója felett az uralmát, és a kavicságyban ragadt, így nem tudott mást tenni, fel kellett adnia a küzdelmet.

Hamilton közben áthámozta magát Massán és Webberen, és teljesen megérkezett Kubica mögé, ám a lengyel fantasztikusan védte második pozícióját, ami csapattársa, Button malmára hajtotta a vizet, aki már 10 másodperces előnyre tett szert az élen.

Az élmezőnyből csak Hamilton, Webber és Rosberg állt ki új gumikért, a többiek maradtak, és nagyon jól tették, mert bár a trió néha körönként akár 2 másodperccel is gyorsabb volt náluk, sőt a végére teljesen meg is érkezett mögéjük, képtelen volt átlépni Alonsón.

Átlépni ugyan senki nem tudott a Ferrari spanyolján, a sorrend azonban változott, ugyanis miközben Hamilton próbált elmenni Alonso mellett az egyik kanyarban, Webber nem volt elég figyelmes, és hátulról nekicsúszott a McLarennek, így mindketten kipördültek.

Rosberg így mindkettejük mellett elment, és Button, Kubica, illetve a két Ferrari mögött megszerezte az ötödik helyet.

Hamilton a kavicságyból visszatérve bejött a hatodik helyre, Tonio Liuzzi és Rubens Barrichello elé, míg az utolsó pontszerző helyeken Webber – aki még egy első szárnycserét is beiktatott a baleset után –, és Schumacher végzett.

A hétszeres világbajnok egyébként rengeteg időt töltött el Jaime Alguersuari mögött, úgy tűnik, még idő kell neki, hiszen nem volt elég agresszív, és nem láthattunk tőle olyan bravúros manővereket, amiket egykoron.

A Force India ismét pontot szerzett, ám Adrian Sutil – aki remekül vezetett – kiállni kényszerült egy technikai meghibásodás miatt.

Az újoncok közül a Lotus és a HRT (!) is befejezte egyik versenyzőjével a futamot, azonban előbbi nem örülhetett felhőtlenül, hiszen Jarno Trulli rajthoz sem tudott állni.

Olvasóink ajánlatai:

Ausztrál Nagydíj, verseny:  
1. Button McLaren-Mercedes 1h33:36.531 2. Kubica Renault + 12.034 3. Massa Ferrari + 14.488 4. Alonso Ferrari + 16.304 5. Rosberg Mercedes + 16.683 6. Hamilton McLaren-Mercedes + 29.898 7. Liuzzi Force India-Mercedes + 59.847 8. Barrichello Williams-Cosworth + 1:00.536 9. Webber Red Bull-Renault + 1:07.319 10. Schumacher Mercedes + 1:09.391 11. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari + 1:11.301 12. De la Rosa Sauber-Ferrari + 1:14.084 13. Kovalainen Lotus-Cosworth + 2 kör 14. Chandhok HRT-Cosworth + 4 kör Leggyorsabb kör: M. Webber, 1:28.358 47. kör Kiesők: Glock Virgin-Cosworth 41 Vettel Red Bull-Renault 26 Di Grassi Virgin-Cosworth 25 Sutil Force India-Mercedes 12 Petrov Renault 10 Senna HRT-Cosworth 5 Buemi Toro Rosso-Ferrari 1 Hulkenberg Williams-Cosworth 1 Kobayashi Sauber-Ferrari 1 Trulli Lotus-Cosworth 1 A bajnokság állása két futam után: Egyéni Konstruktőri 1. Alonso 37 1. Ferrari 70 2. Massa 33 2. McLaren-Mercedes 54 3. Button 31 3. Mercedes 29 4. Hamilton 23 4. Red Bull-Renault 18 5. Rosberg 20 5. Renault 18 6. Kubica 18 6. Force India-Mercedes 8 7. Vettel 12 7. Williams-Cosworth 5 8. Schumacher 9 9. Liuzzi 8 10. Webber 6 11. Barrichello 5
MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(23 komment)
Bai92 képe

@tifosi: Mert végülis az égő hogy egyedül vitte előre a csapatot azzal a rakás sz@r verdával, annak tudatában h mennie kell!

tifosi képe

@Bai92: Álamaidban. Rajkó így is úgy is repült volna, mert már égő volt a szerencsétlenkedése a csapatra nézve.

zsoficsajszi képe

Kubica és Alonso voltak a legjobbak, mert nem tudta őket szinte senki megelőzni :) Buttont pedig a nagyszerű taktikája miatt kell megdicsérni! :) Jó futam volt!!

palfi16 képe

A cikkben az van irva hogy massa a 4. Helyrol lott ki. (5.-rol rajtolt).

immortalis képe

Kimi nem mardhatott volna massa 2008-ban is sokkal jobb volt nála és ha tavaly nincs a balesete akkor is több pontot gyüjtött volna mint kimi ez tuti!
Nem kellene így leirni Massát én remélem az idén befutó lesz!!!

amerika képe

Hát komolyan mondom hogy ez va futam valami fenomenálisan jo volt.
Az amit button csináltaz valami állatság volt de bejott ,de az amit Alonso hát az meg már komolyan mondom valamilyen dijat érdemelt volna.
A 18.helyröl odáig feljönni ennyi idő allatt és még az apoén benne hogy Massa mellet ha elmegy akkor még nyerhetett is volna.Na ez a komoly.
Na nem baj , az a lényeg hogy vezet az öszetettben 4 pontal.Most megmutatta hogy ki az a Fernando Alonso.Köszönyük szépen.

Talmacsi képe

Hatalmas grat Kubicának, az erkölcsi győzelem ma szerintem az övé :-D
És persze grat Buttonek is

Bai92 képe

Ez nagyon jó verseny volt! Vettelt sajnálom, Button taktikája valami zseniális volt és minden tiszteletem Hamiltoné és Alonsoé! Massa és Webber pedig megmutatta mit tudnak valójában! (Sztem ha nincs Massa balesete tavaly, akkor most Kimi-Alo páros lenne a ferrarinál)

Effegy képe

Hatalmas verseny volt. Kár Alonsoért, lehetett volna 3. is..bár végezhetett volna hátrébb is....Hamilton nagyon rajta volt már.

Borrower képe

Nem az a baj Massával, hogy nem engedte el Alonsot hanem az amit ma nyújtott egy FERRARI-val. Schumit meg azért ne emlegessétek Alonsoval egy lapon, mert a Mercedes GP az nem az a "cég" és Scuminak még van mit csiszolnia... Különben meg nem kellett volna kilökni. Mégis megtörtént bár lehet kellett is, így gyorsabban vissza tud szokni sokunk nagy kedvence. Én egyébként hiszek benne, hogy már jobban teljesítene ha pl. a Ferrariban ülhetne.

milobacsi képe

szevasztok nincs itt mit koszoni senkinek miert nem ment el alo massa melet? alo szepen le let rajtolva ott el b@szta es kesz webert is le lett rajtolva de azert alo szep ment nagyon button jokor jot ki nincs itt szerencs azert veg is kel tudni meni 50 kort lagyon pedig o is eloszte kubicat hami is ha szeben vezet akor joban vigyaszhatot volna a gumikra de alo melet ojan kemenjen nyomta hogy 3 kor es keszek volt a gumik de azert massa es kubica jokr voltak jo hejen Webert meg ojan hogy sokat akart de azert ne felejcsuk hoguy haminak es akar meg pilotanak el gurult mar legalab ecer a gyocere. grat mind 3-nak
go massa go ferrari go

immortalis képe

Miért bántjátok Massát, szerintetek fordítva Alonsó elengedte volna???
Mert szerintem kizárt de ha megtette volna szerintem Kubica mögött ő is beragadt volna!!!
Külömben meg most Alonzó visszaadhatta Massának a Bahreini rajtot

kima képe

jó futam volt nagyon még mindig az elsö helyen!!!!:)go alo!azért meg lehet nézni...alo elején ugyanonan hova jöt fel...schumi?:)

tomconnor képe

A verseny embere egyértelműen Alonso, és Hamilton volt! Alo 10 kör alatt majdnem az egész mezőnyt körbeautózta. A Ferrari kurva sokat köszönhet most neki, Massát 2 kör alatt bedarálta volna Hamilton. Ja és Webber megtanulhatna már normálisan autosportolni.

Fisica képe

Szép volt Kubica!:)
Legközelebb is egy ilyet!

Borrower képe

Massa most boldog lehet.... Azért nem tudom mit kezdett volna Hamiltonal és Webberel, Alonso helyében. Gondolom simán elengedte volna őket a "barom". Szóval köszi Alonso nagy voltál!!!!

MJ12 képe

versenyben voltak mindketten, csapatutasításban meg nem szabad utasítani h engedje el.
rajta múlott hogy megelőzi-e

Bronson képe

@daci: Ja és még valami. Alonso vissza esett a 18.helyre Button-nak köszönhetően, és így lett 4. Button szerencséjéhez még ez is hozzájárult - egy konkurenssel kevesebb lett.

Bronson képe

@daci: Ha Vettelnek nincsen fékhibája, esélye sem lett volna a győzelemre. Webber meg hazai pályán megakarta mutatni, hát meg is mutatta - személy szerint és számitottam rá, hogy nem fogja bírni a nyomást, és kiművel valami hülyeséget!

gerbal22 képe

Massa köszönje meg Alonak, meg a csapatnak hogy nem szóltak rá hogy a szerencsétlenkedés helyett engedje el a csapattársát aki most fényévekkel profibb volt nála...

Csetti képe

Massa is elmehet a ***ba.

daci képe

mi az h szerencsécvel nyert?:D
teljesen megérdemelte, maximális respect. kihasználta a gumikímélő vezetési stílusát, bejött neki.
webber őpedig az utolsó 2 kört leszámítva klasszis versenyzést mutatott be, a csapata sikeresen hátrasegítette őt a középmezőnybe, aztán innen jött vna fel a dobogó 3. fokára.. kockáztatott nem jöttbe, de rég láttam iylen szépen menni.
majd remélem következő futamon összejön neki is a szerencséje.

Bronson képe

Button csak szerencsével nyert (Vettel kiesett), egyébként nem sokat mutatott.
Kubica, Massa és Alonso - gratula (lehetett volna jobb is!)
Webber pedig egy béna vadállat, olyan mint Coulthard volt. Remélhetőleg a szezon végén valóban befejezi F1-es pályafutását. Hamilton most sajnálom.