Button 300. nagydíjára készül - F1VILÁG.HU

Button 300. nagydíjára készül

HIRDETÉS

A Maláj Nagydíj hétvégéjén Jenson Button 300. versenyhétvégéjét teljesíti a Forma-1-ben, így Rubens Barrichello (322 nagydíj) és Michael Schumacher (306 nagydíj) után ő lesz a harmadik versenyző, aki ezt eléri.


A Maláj Nagydíj hétvégéjén Jenson Button 300. versenyhétvégéjét teljesíti a Forma-1-ben, így Rubens Barrichello (322 nagydíj) és Michael Schumacher (306 nagydíj) után ő lesz a harmadik versenyző, aki ezt eléri.

Fernando Alonso úgy gondolja, a mai fiatal versenyzőknek még nagyobb esélyük van arra, hogy elérjék a 200-as vagy 300-as futamszámot, mivel karrierjük rendkívül fiatalon kezdődik – régen ez nem volt annyira jellemző.

„Nem sok pilóta éri el a 200 vagy 300 nagydíjat, mert a múltban nem volt általános, hogy annyira fiatal korukban kezdték a karrierjüket” – nyilatkozta Alonso. „A jövőben sokan el fognak érkezni erre a pontra, mert az új generáció a húszas éveinek elején kezdi a pályafutását, vagy tinédzser korul vége felé, mint Max Verstappen.”

„Az, hogy megérkezünk a 200-hoz vagy a 300-hoz, nem ijeszt meg, de realizálom, hogy milyen régóta itt vagyok már” – folytatta a spanyol.”

„Ez egy nagy mérföldkő, és azt jelenti, hogy nagyon tehetséges vagy, jó eredményeket hoztál évekig, és a csapat megadta a bizalmat, hogy versenyezhess. Ebből következik, hogy továbbra is elkötelezett leszel, 100%-ban felkészült fizikailag, és a tudásod legjobbja szerint versenyzel. Nagyon örülök Jensonnek.”

Button elmondta, számára egyelőre hihetetlen, hogy 300 versenynél jár a Forma-1-ben: „Emlékszem, amikor Rubens [Barrichello] elérkezett a 300-hoz. Hihetetlen volt. Azt gondoltam, soha nem fogok ennyi ideig versenyezni!”

„Emlékszem 2000-ben édesapám megkérdezte, hogy meddig szeretnék versenyezni. Azt válaszoltam, hogy 30 éves koromig. Most itt vagyok 36 évesen, és a 300. nagydíjamat fogom teljesíteni. Remek út volt idáig – sok hullámvölgy volt, de minden karrier ilyen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!