Button a Ferrari feltámadásából merít erőt - F1VILÁG.HU

Button a Ferrari feltámadásából merít erőt

HIRDETÉS

A 2009-es év világbajnoka, Jenson Button szerint a Ferrari példája jól mutatja, mire lehet képes motorpartnerük, a Honda a 2016-os idény kezdete előtt. A brit nagy dolgokat vár a következő évben.


A 2009-es év világbajnoka, Jenson Button szerint a Ferrari példája jól mutatja, mire lehet képes motorpartnerük, a Honda a 2016-os idény kezdete előtt. A brit nagy dolgokat vár a következő évben.

A Ferrari 2014-ben kiábrándítóan szerepelt az F1-ben, az idei évre azonban olyannyira feljavult, hogy Sebastian Vettellel három futamot is nyerni tudott, ezzel a Mercedes legfőbb kihívójává avanzsált.

A Honda tavaly a McLaren partnereként tért vissza a száguldó cirkuszba, az újjáélesztett partnerség első éve azonban kudarcokkal teli volt, főleg a japán erőforrások gyengesége és megbízhatatlansága okán.

A felek azonban előrelépést várnak 2016-ra, Jenson Button pedig azt mondja, nem lehetetlen küldetést kell teljesíteniük – hiszen a Ferrarinak is sikerült jelentősen feljavulnia.

„Jó volt látni, ahogy felveszik a tempót” – mondta Button, aki idén az összetett 16. helyén zárt, legjobb eredménye pedig egy hatodik hely volt az idény során.

„Hallottam pletykákat, miszerint 100 lóerőt találtak a télen. Azt nem tudom, hogy ez igaz-e, vagy sem. De bármit is találtak, az jelentős volt, és számos alkalommal felvették a versenyt a Mercedesszel. Jó volt látni ezt.”

„Nyilván nekünk még nagyobb előrelépéseket kell tennünk, ha szeretnénk elérni ezt, de ez megvalósítható a télen.”

Bár az év során állítólag komoly nehézséget okozott a McLaren számára, hogy együtt dolgozzon a Hondával a kulturális különbségek miatt, Button nem tart attól, hogy ez problémát jelent majd télen.

„Azt gondolom, mindig is voltak problémák a két oldalon, de egyáltalán nem gondolom úgy, hogy a Hondát bármivel is vádoltuk volna. Sok problémánk volt idén. És amilyen gyorsan csak lehet, meg kell oldanunk őket, mert a következő szezon nincs messze.”

Hirdetés

„Hosszú és kemény tél lesz, ugyanakkor izgalmas is, mert sok van még bennünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!