Verstappen vs. Ocon

Button: A McLaren elkaphatja a Mercedest

Amennyiben sikerül megfelelő ütemben fejlesztenie autóját, a McLaren képes lesz arra, hogy a szezon során felzárkózzon a Mercedeshez – vélekedik Jenson Button.


Amennyiben sikerül megfelelő ütemben fejlesztenie autóját, a McLaren képes lesz arra, hogy a szezon során felzárkózzon a Mercedeshez – vélekedik Jenson Button.

A McLaren ugyan élen áll a konstruktőrök versenyében, nyilvánvaló, hogy tempó tekintetében a Mercedes a mezőny előtt jár. A 2009-es év világbajnoka, Button azonban nem látja okát annak, miért ne vadászhatnák le a brackley-i gárdát a következő versenyeken.

„Azt gondolom, aerodinamikailag még bőven lehet fejlődni úgy hatékonyság, mint leszorítóerő szempontjából” – fogalmazott Button.

„Úgy álltunk hozzá a munkához, hogy előbb legyen egy olyan autónk, mely jó alapokkal rendelkezik, és aztán majd építkezünk a leszorítóerővel. Az autó pedig olyan volt, mint vártuk, leszorítóerő tekintetében pedig eléggé szegényes.”

„A jerez teszten mutatott tempónk egy kicsit meglepett minket, Bahreinben pedig már láttuk a valós teljesítményünket. De azt hiszem, ha sikerül úgy fejlesztenünk az autón, ahogy várjuk, akkor befoghatjuk a Mercedest. De ez csak jósolgatás.”

A McLaren komoly újításokkal érkezett meg a Maláj Nagydíjra is: az MP4-29-esre például felkerült egy vadonatúj orrkúp.

„Többről van szó, mint pusztán a leszorítóerő növeléséről. Ezek a fejlesztések segíthetnek minket abban, hogy elérjük azt, amit akarunk ezzel az autóval, mert Melbourne-ben eléggé le voltunk korlátozva.”

„Ez egy tempósabb pálya, és ezen a területen bizony nem vagyunk olyan erősek. A lassú kanyarokban jól teljesítünk majd, ami remek, hiszen itt sokat javítani a köridőkön. Azt hiszem, a hatékonyságunk is sokkal jobb lehet.”

„Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy alakulnak a dolgok az autóval. Remélem, minden versenyre lesz valami újításunk, hiszen csak így foghatjuk be a Mercedest.”

 

Kapcsolódó cikkek

Vettel a leggyorsabb az első barcelonai tesztnapon

A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztjének nyitónapján. Kimi Räikkönen számára nem indult könnyen a nap, ám végül produktív napot zárt a katalán fővárosban.

Az F1-es csapatok barcelonai tesztbeosztása

Hétfőn hivatalosan is megkezdik a felkészülést a 2019-es Forma-1-es idényre a királykategória csapatai. Barcelonában tesztel a száguldó cirkusz mezőnye!

Riportfilm a McLaren autóbemutatójáról

A McLaren Forma-1-es csapata folytatta az autóbemutatók sorát csütörtökön: az MCL34-es kódjelű versenyautóról Wokingban hullt le a lepel. A prezentációról exkluzív riportfilmet mutatunk!

A McLaren is bemutatta 2019-es versenyautóját!

Wokingi központjában mutatta be 2019-es Forma-1-es betontorpedóját a McLaren – az elmúlt években küszködő istállónál azt remélik, végre sikerül a fejlődés útjára lépni.

Élő közvetítés: A McLaren autóbemutatója

Magyar idő szerint 13 órakor mutatja be 2019-es versenyautóját a McLaren Forma-1-es csapata. Az MCL34-es prezentációját élőben közvetítjük itt, az F1VILÁG.HU-n!

Friss hírek