Button a pontszerzés ellenére óvatos

Jenson Button úgy gondolja, hogy nagyon nehéz lesz megismételniük hétvégi sikerüket, miután hatalmas meglepetésre megszerezték idei első pontjaikat a Spanyol Nagydíjon.

Jenson Button úgy gondolja, hogy nagyon nehéz lesz megismételniük hétvégi sikerüket, miután hatalmas meglepetésre megszerezték idei első pontjaikat a Spanyol Nagydíjon.

A Honda versenyzője a hatodik helyen fejezte be a hétvégi futamot, mellyel három pontot szerzett csapatának.

Mivel az egyik McLaren kiesett és a BMW-s Heidfeld egy büntetés miatt hátrébb kényszerült, Button tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű megismételni ezt az eredményt, bár meggyőződése, hogy a Honda erősebb lesz a következő versenyeken.

“Véleményem szerint Törökországban jobbak leszünk, mint itt, legalábbis ami a teljesítményünket illeti” – mondta Button. “Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ha a három élcsapatnak nincsenek problémái, akkor mindenki két hellyel hátrébb csúszik és akkor már teljesen más a helyzet.”

“Aztán ott van Alonso és Webber, akik szintén esélyesek a pontszerzésre minden versenyen, illetve Trulliról sem szabad megfeledkeznünk. Sokkal nehezebb lesz a dolgunk Törökországban, ha mindenki befejezi a futamot, de ha összehasonlítjuk a teljesítményünket a többiekével, akkor láthatjuk, hogy sokkal erősebbek vagyunk.”

Button azt is elmondta, hogy a Honda teljesítménye már kezd olyan lenni, mint amire a tavalyi gyenge szezon után számított.

“Úgy gondolom, hogy kezd olyan lenni a teljesítményünk, mint amire számítottunk. Jóval gyengébben kezdtük az évet, mint amiben bíztunk. Reméltem, hogy az első tízben végezhetek, könnyebb lett volna a dolgunk, de ahogy azt már mondtam, ez a pálya nem fekszik a legjobban számunkra és nem tudtuk a maximumot kihozni autóinkból.”

“Mikor a pálya kezdett felgumizódni, egyre jobb lett az autó. Az elején nem ismertük elég jól az új aerodinamikai csomagot, de rengeteget tanultunk a hétvégén, így optimistán várom a Török Nagydíjat” – tette hozzá Button.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!